Yeats, William Butler: Az elfelejtett szépségre emlékezik (He remembers forgotten beauty Magyar nyelven)

Hen my arms wrap you round I press
My heart upon the loveliness
That has long faded from the world;
The jewelled crowns that kings have hurled
In shadowy pools, when armies fled;
The love-tales wrought with silken thread
By dreaming ladies upon cloth
That has made fat the murderous moth;
The roses that of old time were
Woven by ladies in their hair,
The dew-cold lilies ladies bore
Through many a sacred corridor
Where such grey clouds of incense rose
That only God's eyes did not close:
For that pale breast and lingering hand
Come from a more dream-heavy land,
A more dream-heavy hour than this;
And when you sigh from kiss to kiss
I hear white Beauty sighing, too,
For hours when all must fade like dew,
But flame on flame, and deep on deep,
Throne over throne where in half sleep,
Their swords upon their iron knees,
Brood her high lonely mysteries.

Ha átölellek, azalatt
szívem ama bájhoz tapad,
mely e földről rég kiveszett;
a gyémánt koronák, miket
királyok dobtak mocsarak
vizébe, míg futott a had,
a szerelmes históriák,
mikből méla hölgyek brokát-
szövetre hímeztek sokat,
hizlalva gyilkos molyokat,
a rózsák, melyek hajdanán
ékeskedtek dámák haján,
a harmat-hűs liliomok,
mikkel a hölgyek templomok
árkádjain suhantak át,
hol a tömjénfüst gomolyát
nem állta nyitva földi szem,
csupán az Úré, úgy hiszem:
elhagyták halvány kebledért
és tétovázó kezedért
az álomterhesebb mezőt
s az álomterhesebb időt,
s ha csók közt sóhajtasz, az a
hótiszta Szépség sóhaja
órákért, mikor az egész
világ harmatként elenyész,
de lángon láng, habon a hab,
trón trón fölött szilárd marad,
hol félálomban ringva, im,
karddal térdük vasizmain,
meg nem szűnnek merengeni
az ő magányos titkai.