The Circus Animals' Desertion (Angol)
I
I sought a theme and sought for it in vain,
I sought it daily for six weeks or so.
Maybe at last, being but a broken man,
I must be satisfied with my heart, although
Winter and summer till old age began
My circus animals were all on show,
Those stilted boys, that burnished chariot,
Lion and woman and the Lord knows what.
II
What can I but enumerate old themes,
First that sea-rider Oisin led by the nose
Through three enchanted islands, allegorical dreams,
Vain gaiety, vain battle, vain repose,
Themes of the embittered heart, or so it seems,
That might adorn old songs or courtly shows;
But what cared I that set him on to ride,
I, starved for the bosom of his faery bride.
And then a counter-truth filled out its play,
'The Countess Cathleen' was the name I gave it;
She, pity-crazed, had given her soul away,
But masterful Heaven had intervened to save it.
I thought my dear must her own soul destroy
So did fanaticism and hate enslave it,
And this brought forth a dream and soon enough
This dream itself had all my thought and love.
And when the Fool and Blind Man stole the bread
Cuchulain fought the ungovernable sea;
Heart-mysteries there, and yet when all is said
It was the dream itself enchanted me:
Character isolated by a deed
To engross the present and dominate memory.
Players and painted stage took all my love,
And not those things that they were emblems of.
III
Those masterful images because complete
Grew in pure mind, but out of what began?
A mound of refuse or the sweepings of a street,
Old kettles, old bottles, and a broken can,
Old iron, old bones, old rags, that raving slut
Who keeps the till. Now that my ladder's gone,
I must lie down where all the ladders start
In the foul rag and bone shop of the heart. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | http://ireland.wlu.edu |
|
A cirkuszállatok szökése (Magyar)
I
Témát kerestem, s hiába kerestem,
Végigkerestem így vagy hat hetet.
De hát, tört ember, talán, aki lettem,
Békéljek meg szivemmel, jóllehet
Télen-nyáron, míg meg nem öregedtem,
Cirkuszállataim, e peckesek,
A fiúk, láng-lakk kocsi, nős oroszlán,
S ég tudja, mik, parancsért lestek itt rám.
II
Mit tennék, régi témákat citálok:
Hab-lovas Oisint orránál vonom
Hét bűv szigeten, allegorikus álmok,
Hiú vígság, hiú harc s nyugalom,
Szív-keserv témák, úgy látszik, virágok
Régi dalon, kecses színdarabon;
De mit bántam, ha tengert jár, miért!
Vágytam szőke arája kebelét.
S akkor ellen-igazság kelt a színen,
„Cathleen contess", cím így kélt a darabra,
Szánalom-dúlt lelkét eladta híven
E nő, de a nagy, értő Ég kegye visszaadta.
Véltem, drágám rontja szükségszerűen
Lelkét, s vakbuzgóságnak lett a rabja,
S lett ebből álom, hamar kebelezvén
- Álmon - minden szerelmem s minden eszmém.
S hogy a Bolond s a Vak meglopta kenyerét,
Cuchulain vívta a tengert, a győzhetetlent;
Szív-titkok, ím, de hogy nem volt szó több semmiképp,
Maga az álom nyűgözött le engem,
Jellem, alak, kit növelt egyre még
A parancs, a jelenlét emlékezete ellen.
Színésznép s festett színpad bírta vágyam,
Jelkép; magát a Dolgot mögöttük meg se láttam.
III
E mester-képek tökéletesedtek
Sarjadván, kezdetek szín tudatán?
Szemét kupac, vagy mit utcán sepertek,
Sok vén üst, üveg, nyűtt bádog, kazán
Vasak, régi csont, rongy, mint, amit eltett
Az őrült szenny. Hogy létrám oda, lám,
Lefekhetem ide minden létrák tövébe,
A szív csont boltja mélyén a szív rongyszőnyegére.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | T. D. |
|