James Simmonsnak
1
Sötét lakásban ébredek
A világ halk morajára.
Galambok párzanak a tetőn,
Ahogy széthúzom a függönyt,
S alattam a reggeli London
Esőtől frissen-lüktetőn.
Ez a mi fényes éltetőnk,
Az ész - ezen alapul
Minden reményünk hosszú távon.
Szónokok csaholnak, puska
Dörren egy mellékutcában,
De a hit soha nem fakul,
Hogy még korunkban mindezen
Szabad szellemű iskolákban
A literátus nebuló
Csak ámul, s a sötét helyeken
Kigyúl költészet, szerelem,
Ha majd érvényre jut a jó.
Kispolgári balfácánok
Vagyunk mind: hogyan is hihettük,
Hogy magasztos eszményeink
Égi sugallatok, s a szürke
Alakok, kik térdelnek délben
A városban, nem mi vagyunk.
2
Hazafelé visz a hajó,
Először évek óta.
A fedélzeten gitár
Peng, és az árboc csúcsán
Álmodik egy sirály.
Ujjong a holdmosta hullám.
Hajnaltájt a hajó megreng,
S felborzolva a tengert
Elfordul széles ívben.
Elmarad fényjelző, bója,
Szárazdokk és a sólya,
Csak egyszál körte fénye dereng.
Szitáló esőben lépkedek a parton
A hosszú háború alatt
Megváltozott város felé.
Már alig ismerek rá
Gyermekkorom színterére,
Régi vonásra egy-egy arcon.
De fenn a horizonton
Belfast sok szürke dombja.
Talán ha itt élem át
Bombánként a háborút,
Végre felnőttem volna,
S megtudom, mi az otthon.