Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Durcan, Paul: A szállítási vállalkozó felesége találkozik Jézussal Moone közelében az úton (The Haulier's Wife Meets Jesus on the Road Near Moone Magyar nyelven)

Durcan, Paul portréja

The Haulier's Wife Meets Jesus on the Road Near Moone (Angol)

I live in the town of Cahir
In the Glen of Aherlow,
Not far from Peekaun
In the townland of Toureen,
At the foot of Galtee Mor
In the County of Tipperary.
I am thirty-three years old,
In the prime of my womanhood:
The mountain stream of my sex
In spate and darkly foaming;
The white hills of my breasts
Brimful and breathing;
The tall trees of my eyes
Screening blue skies;
Yet in each palm of my hand
A sheaf of fallen headstones.
When I stand in profile
Before my bedroom mirror
With my hands on my hips in my slip,
Proud of my body,
Unashamed of my pride,
I appear to myself a naked stranger,
A woman whom I do not know
Except fictionally in the looking-glass,
Quite dramatically beautiful.
Yet in my soul I yearn for affection,
My soul is empty for want of affection.
I am married to a haulier,
A popular and a wealthy man,
An alcoholic and a county councillor,
Father with me of four sons,
By repute a sensitive man and he is
Except when he makes love to me:
He takes leave of his senses,
Handling me as if I were a sack of gravel
Or a carnival dummy,
A fruit machine or a dodgem.
He makes love to me about twice a year;
Thereafter he does not speak to me for weeks,
Sometimes not for months.
One night in Cruise's Hotel in Limerick
I whispered to him: Please take me.
(We had been married five years
And we had two children.)
Christ, do you know what he said?
Where? Where do you want me to take you?
And he rolled over and fell asleep,
Tanked up with seventeen pints of beer.
We live in a Georgian, Tudor, Classical Greek,
Moorish, Spanish Hacienda, Regency Period,
Ranch House, Three-Storey Bungalow
On the edge of the edge of town:
'Poor Joe's Row'
The townspeople call it,
But our real address is 'Ronald Reagan Hill' –
That vulturous-looking man in the States.
We're about twelve miles from Ballyporeen
Or, as the vulture flies, about eight miles.
After a month or two of silence
He says to me: Wife, I'm sorry;
I know that we should be separated,
Annulled or whatever,
But on account of the clients and the neighbours,
Not to mention the children, it is plain
As a pikestaff we are glued to one another
Until death do us part.
Why don't you treat yourself
To a weekend up on Dublin,
A night out at the theatre:
I'll pay for the whole shagging lot.

There was a play on at the time
In the Abbey Theatre in Dublin
Called The Gigli Concert,
And, because I liked the name –
But also because it starred
My favourite actor, Tom Hickey –
I telephoned the Abbey from Cahir.
They had but one vacant seat left!
I was so thrilled with myself,
And at the prospect of Tom Hickey
In a play called The Gigli Concert
(Such a euphonious name for a play, I thought),
That one wet day I drove over to Clonmel
And I went wild, and I bought a whole new outfit.
I am not one bit afraid to say
That I spent all of L200 on it
(Not, of course, that Tom Hickey would see me
But I'd be seeing myself seeing Tom Hickey
Which would be almost, if not quite,
The very next best thing):
A long, tight-fitting, black skirt
Of Chinese silk,
With matching black jacket
and lace-frilled, pearl-white blouse;
Black fishnet stockings with sequins;
Black stiletto high-heeled shoes
Of pure ostrich leather.
I thought to myself – subconsciously, of course –
If I don't transpose to be somebody's femme fatale
It won't anyhow be for the want of trying.

Driving up to Dublin I began to daydream
And either at Horse & Jockey or Abbeyleix
I took a wrong turn and within a quarter of an hour
I knew I was lost. I stopped the car
And I asked the first man I saw on the road
For directions:
'Follow me' – he said – 'my name is Jesus:
Have no fear of me – I am a travelling actor.
We'll have a drink together in the nearby inn.'
It turned out we were on the road near Moone.
(Have you ever been to the Cross at Moone?
Once my children and I had a picnic at Moone
When they were little and we were on one
Of our Flight into Egypt jaunts to Dublin.
They ran round the High Cross round and round
As if it were a maypole, which maybe it is:
Figure carvings of loaves and fishes, lions and dolphins.
I drank black coffee from a thermos flask
And the children drank red lemonade
And they were wearing blue duffle coats with red scarves
And their small, round, laughing, freckled faces
Looked pointedly like the faces of the twelve apostles
Gazing out at us from the plinth of the Cross
Across a thousand years.
Only, of course, their father was not with us:
He was busy – busy being our family euphemism.
Every family in Ireland has its own family euphemism
Like a heraldic device or a coat of arms.)
Jesus turned out to be a lovely man,
All that a woman could ever possibly dream of:
Gentle, wild, soft-spoken, courteous, sad;
Angular, awkward, candid, methodical;
Humorous, passionate, angry, kind;
Entirely sensitive to a woman's world.
Discreetly I invited Jesus to spend the night with me –
Stay with me, the day is almost over and it is getting dark –
But he waved me aside with one wave of his hand,
Not contemptuously, but compassionately.
'Our night will come,' he smiled,
And he resumed chatting about my children,
All curiosity for their welfare and well-being.
It was like a fire burning in me when he talked to me.
There was only one matter I felt guilty about
And that was my empty vacant seat at the Abbey.
At closing time he kissed me on both cheeks
And we bade one another goodbye and then –
Just as I had all but given up hope –
He kissed me full on the mouth,
My mouth wet with alizarin lipstick
(A tube of Guerlain 4 which I've had for twelve years).
As I drove on into Dublin to the Shelbourne Hotel
I kept hearing his Midlands voice
Saying to me over and over, across the Garden of Gethsemane –
Our night will come.

Back in the town of Cahir,
In the Glen of Aherlow,
Not far from Peekaun
In the townland of Toureen,
At the foot of Galtee Mor
In the County of Tipperay,
For the sake of something to say
In front of our four sons
My husband said to me:
Well, what was Benjamino Gigli like?
Oh, 'twas a phenomenal concert!
And what was Tom Hickey like?
Miraculous – I whispered – miraculous.
Our night will come – he had smiled – our night will come.

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ronnowpoetry.com

A szállítási vállalkozó felesége találkozik Jézussal Moone közelében az úton (Magyar)

Cahir városában lakom
az Aherlow-völgyben,
nem messze Peekauntól,
Toureen körzetben,
a Galtee Mór lábánál,
Tipperary megyében.
Harminchárom éves vagyok,
nőiségem virágában:
nemem hegyipatakja
árad és sötéten habzik,
mellem két fehér dombja
csordultig telt és lélegzik,
két szemem magas fái
oltalmazó kék egek,
de a két tenyeremben
lehullott zárókövek.
Mikor profilban állok
hálószobatükröm előtt
csípőre tett kézzel, bugyiban,
testemre büszkén,
nem restellve büszkeségemet,
úgy látom magam, mint egy meztelen idegent,
egy nőt, akit nem ismerek,
csak fiktíven a tükörben
s mondhatni, feltűnően szép.
De lelkem mélyén szerelemre vágyom,
lelkem a szerelem hiányától üres.
A férjem szállítási vállalkozó,
vagyonos és népszerű,
alkoholista és megyei tanácsos,
négy fiamnak apja,
érzékeny lelkűnek ismerik és amúgy az is,
kivéve, mikor velem szeretkezik:
kialszik benne minden érzék,
s úgy fogdos, mint egy krumpliszsákot,
farsangi szalmabábut,
mint egy gyümölcsprést vagy dodzsemet.
Kétszer is szeretkezik velem évente,
azután nem szól hozzám napokig,
néha hónapokig.
Egy éjjel Limerickben a Cruise Hotelben
fülébe súgtam: Gyere, kérlek, gyere –
Jézusom, tudod, mit mondott erre?
Hová? hová akarod, hogy menjek?
Azzal egyet fordult s elaludt,
teletankolva tizenhét korsó sörrel.
Egy viktoriánus, Tudor, klasszikus görög,
mór, spanyol hacienda, György-kori
farmon, háromemeletes bungalow-ban lakunk
a város peremének peremén –
a városiak úgy hívják, Cigánysor,
de valódi címünk Ronald Reagan-allé,
arról a keselyűképű tagról az Államokban.
Ez Ballyporeentól úgy tizenkét mérföldre van
vagy keselyűvonalban, nyolc mérföldnyire.
Egy-két hónap hallgatás után
így szól hozzám a férjem: Bocs, asszony,
tudom, hogy külön kéne élnünk,
érvénytelenítve, vagy mi,
de a kuncsaftok s a szomszédok miatt,
a fiúkról nem is beszélve, világos,
mint a szurok, hogy össze vagyunk ragasztva,
míg a halál el nem választ.
De mér’ nem leped meg magad
egy dublini hétvégével,
elmennél színházba egy este,
majd én állom a csekket.

Épp műsoron volt egy darab
az Abbey Színházban Dublinban,
A Gigli-koncert
és mert tetszett a név –
na meg játszott benne kedvenc
színészem, Tom Hickey –
felhívtam az Abbey-t Cahirból.
Csak egy üres helyük volt még!
Úgy felvillanyozódtam magamtól
s a perspektívától, hogy Tom Hickey-t látom
egy darabban, melynek A Gigli-koncert a címe
(milyen hangzatos cím egy darabnak),
hogy egy esős napon Clonmelbe bementem,
becsavarodtam s vettem egy teljes új szerelést.
Csöppet se félek bevallani,
hogy ráköltöttem mind a 200 fontot
(persze nem azért, hogy Tom Hickey lásson benne,
de mert látom magam, ahogy Tom Hickey-t nézem,
ami, bár nem ugyanaz, mondhatni
a második legjobb dolog):
hosszú, testhezálló fekete szoknyát
kínai selyemből
hozzá illő blézerrel
és csipkezsabós törtfehér inget,
flitteres fekete neccharisnyát
és fekete tűsarkú cipőt
valódi struccbőrből.
Azt gondoltam magamban – a tudatalattimban, persze:
ha át nem lényegülök valaki femme fatale-jává,
igazán nem rajtam fog múlni.

Dublinba menet álmodozni kezdtem
és Horse & Jockey-nál vagy Abbeyleix-nél
rossz útra tértem s negyedórán belül
tudtam, hogy elvesztem. Megálltam
s az első embertől megkérdeztem
az utat.
„Kövess – mondta –, a nevem Jézus.
Ne félj tőlem, vándorszínész vagyok.
Iszunk valamit, van itt egy fogadó."
Kiderült, hogy Moone mellett vagyunk az úton.
(Jártál már a Moone-i kőkeresztnél?
Egyszer Moone-nál piknikeztünk, a gyerekek meg én,
mikor még kicsik voltak és éppen egyik
Menekülésegyiptomosdinkra mentünk Dublinba.
Futkároztak a kereszt körül,
mintha májusfa volna – lehet, hogy az:
faragott kenyerek, halak, delfinek, oroszlán.
Én feketét ittam termoszból,
a gyerekek piros limonádét ittak
és kék flanelkabát volt rajtuk piros sállal,
és kerek, kacagó, szeplős kis arcuk
olyan volt pont, mint az apostolok arca,
ahogy a talapzatról néztek le ránk
több mint ezer év távolából.
Épp csak az apjuk nem volt, persze, velünk:
ő olyan elfoglalt – az „elfoglalt" a családi eufemizmusunk.
Írországban minden családnak van családi eufemizmusa,
olyan ez, mint másoknál a családi címer.
Jézus, kiderült, nagyon kellemes ember,
minden, amiről egy nő csak álmodik:
gyöngéd, vad, halkszavú, udvarias, szomorkás,
félszeg, gátlásos, nyílt, módszeres,
jópofa, szenvedélyes, dühös, nyájas,
érzékeny minden rezzenésére a nőnek.
Diszkréten ajánlatot tettem, hogy töltse velem az éjszakát –
Maradj velem, mindjárt vége a napnak és sötétedik is már –,
de leintett egyetlen intésével kezének,
nem megvetéssel: részvétteljesen.
„Eljön a mi éjszakánk", mosolygott
és újra érdeklődni kezdett a gyerekekről,
nagyon kíváncsi volt rá, hogy jól vannak-e.
Mintha tűz lobogott volna bennem, mikor hozzám beszélt.
Egy dologban éreztem csak ludasnak magam,
üresen maradt helyem miatt az Abbey-ben.
Zárórakor megcsókolt kétfelől az arcomon,
jó éjszakát kívántunk egymásnak és akkor –
épp, mikor lemondtam már minden reményről –
szájon csókolt.
Megcsókolta alizarin-rúzsos ajkaimat
(Guerlain 4, ezt használom tizenkét éve).
Ahogy továbbhajtottam
az úton Dublinba a Shelbourne Hotelig,
hallottam végig közép-írországi hangját,
ahogy ismétli egyre a Gecsemáné-kerten át:
Eljön a mi éjszakánk.

Visszatérve Cahir városába
az Aherlow-völgyben,
nem messze Peekauntól,
Toureen körzetben,
a Galtee Mór lábánál
Tipperary megyében,
hogy valamit mondjon
négy fiunk előtt,
így szólt hozzám a férjem:
Na, milyen volt Benjamino Gigli?
Ó, fantasztikus koncert volt!
És milyen volt Tom Hickey?
Csodálatos, suttogtam, csodálatos.
Eljön a mi éjszakánk, mosolygott, eljön a mi éjszakánk.

FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://epa.oszk.hu