Lowell, James Russell: Kossuth (Kossuth Magyar nyelven)

A race of nobles may die out,

A royal line may leave no heir;

Wise Nature sets no guards about

Her pewter plate and wooden ware.

But they fail not, the kinglier breed,

Who starry diadems attain;

To dungeon, axe, and stake succeed

Heirs of the old heroic strain.

The zeal of Nature never cools,

Nor is she thwarted of her ends;

When gapped and dulled her cheaper tools,

Then she a saint and prophet spends.

Land of the Magyars! though it be

The tyrant may relink his chain,

Already thine the victory,

As the just Future measures gain.

Thou hast succeeded, thou hast won

The deathly travail’s amplest worth;

A nation’s duty thou hast done,

Giving a hero to our earth.

And he, let come what will of woe,

Hath saved the land he strove to save;

No Cossack hordes, no traitor’s blow,

Can quench the voice shall haunt his grave.

"I Kossuth am: O Future, thou

That clear’st the just and blott’st the vile,

O’er this small dust in reverence bow,

Remembering what I was erewhile.

"I was the chosen trump wherethrough

Our God sent forth awakening breath;

Came chains? Came death? The strain He blew

Sounds on, outliving chains and death."

Kihalhat a nemes faj nyomtalan,

Sarj nélkül elvész nagy királyok ága.

A természetnek sok más gondja van,

Ügyet hogy vessen minden czifraságra?

De a dicsők sohasem pusztulnak el,

Kik csillagot fontak fejükre ékül;

Méltó utódok fényes hadja kel

Bús vérpadokról, hősök börtönébül.

A természet nem veszti el tüzét,

És mindig tudja: kit miért teremtett.

Szétzúzza sok-sok olcsó eszközét,

De mindig ád egy-egy prófétát, szentet.

Magyar haza! Hiába tette rád

Komor bilincsét zsarnok durva kénye:

Te győztél mégis! Néped igazát

Hirdetni fogja szebb jövők erénye!

Véres, halálos munkád díja nagy,

Bukásod bárhogy szemedre vessék:

Hőst adtál nekünk! Hős szülője vagy!

Népek számára nincs szebb kötelesség!

És menj bár gyötrő szenvedésen át,

Ő megmentett, szabadságodnak atyja!

Nem fojtja el sírból jövő szavát

Se’ árulás, se’ vad kozákok hadja!

Megszólal egykor: „Én Kossuth vagyok!

Igaz jövő, hozzád kiáltok holtan,

Kinek tábláján csak a jó ragyog:

Porom becsüld meg s gondolj rá, mi voltam!”

Ébresztő szómtól most is zúg a lég;

Hiába láncz s bitók ijesztő fája,

Belém lehelt az Isten! Én valék

Az Úristen választott harsonája!”