Borges, Jorge Luis: Aprópénz (részletek) (Quince monedas (detalles) Magyar nyelven)

El desierto

El espacio sin tiempo.

La luna es del color de la arena.

Ahora, precisamente ahora,

mueren los hombres del Metauro y de Tannenberg.

LLueve

¿En qué ayer, en qué patios de Cartago,

cae también la lluvia?

Un poeta menor

La meta es el olvido.

Yo he llegado antes.

Génesis, IV, 8

Fue en el primer desierto.

Dos brazos arrojaron una gran piedra.

No hubo un grito. Hubo sangre.

Hubo por vez primera la muerte.

Ya no recuerdo si fui Abel o Caín.

Miguel de Cervantes

Crueles estrellas y propicias estrellas

presidieron la noche de mi génesis;

debo a las últimas la cárcel

en que soñé el Quijote.

Macbeth

Nuestros actos prosiguen su camino,

que no conoce término.

Maté a mi rey para que Shakespeare

urdiera su tragedia.

Mateo, 27.9

La moneda cayó en mi hueca mano.

No pude soportarla, aunque era leve,

Y la dejé caer. Todo fue en vano.

El otro dijo: Aún faltan veintinueve.

Sivatag

Időtlen tér.

A hold olyan színű, mint a homok.

Most, épp ebben a pillanatban

halnak meg Metaurónál és Tannenbergnél a férfiak.

Esik

Mily tegnapban, mily karthágói kertben

hull most ugyanez az eső?

Kis költő

A vége úgyis a felejtés.

Én hamarabb elértem.

Genezis, 4. 8.

Az ősi sivatagban történt.

Két kar elhajított egy nagy követ.

Nem volt kiáltás. Csak a vér.

Csak legeslegelőször a halál.

Már nem tudom, Káin volt-e vagy Ábel.

Miguel de Cervantes

Rossz csillagok és jó csillagok

őrködtek genezisem éjszakáján,

az utóbbiaknak köszönöm a börtönt,

hol megálmodtam Don Quijotét.

Macbeth

Tetteink csak mennek a maguk útján,

melynek nincs soha vége.

Leszúrtam a királyt, hogy Shakespeare

kitervelje tragédiáját.

Máté, 27. 9.

Nyitott markomba hullott a dénárja.

Nem bírtam el, leejtettem a földre,

bár nem is volt nehéz. Minden hiába.

Még huszonkilenc hátra van - közölte.