Borges, Jorge Luis: A fogadalom (La promesa Magyar nyelven)

En Pringles, el doctor Isidro Lozano me refirió la historia. Lo hizo con tal economía que comprendí que ya lo había hecho, como era de prever, muchas veces; agregar o variar un pormenor sería un pecado literario.

"El hecho ocurrió aquí, hacia mil novecientos veintitantos. Yo había regresado de Buenos Aires con mi diploma. Una noche me mandaron buscar del hospital. Me levanté de mal humor, me vestí y atravesé la plaza desierta. En la sala de guardia, el doctor Eudoro Ribera me dijo que a uno de los malevos del comité, Clemente Garay, lo habían traído con una puñalada en el vientre. Lo examinamos; ahora me he endurecido, pero entonces me sacudió ver a un hombre con los intestinos afuera. Estaba con los ojos cerrados y la respiración era trabajosa.

El doctor Rivera me dijo:

-Ya no hay nada que hacer, mi joven colega.

Vamos a dejar que se muera esta porquería.

Le contesté que me había costeado hasta ahí a las dos de la mañana pasadas y que haría lo posible por salvarlo. Ribera se encogió de hombros; lavé los intestinos, los puse en su lugar y cosí la herida. No oí una sola queja.

Al otro día volví. El hombre no había muerto; me miró, me estrechó la mano y me dijo:

-Para usted, gracias, y mi cabo de plata para Ribera.

Cuando a Garay lo dieron de alta, Ribera ya se había ido a Buenos Aires.

Desde esa fecha, todos los años recibí un corderito el día de mi santo. Hacia el cuarenta el regalo cesó."

Pringlesben Isidro Lozano doktortól hallottam a történetet. Oly tömören adta elő, hogy tudtam, hogy amint az várható volt, már sokszor elmondhatta; irodalom elleni vétek volna egyetlen részletet is hozzáadni vagy módosítani.

"Az ezerkilencszázhúszas évek táján, itt történt az eset. Nem sokkal korábban tértem vissza friss diplomásként Buenos Airesból. Egyik este hívattak a kórházba. Kelletlenül felkeltem, felöltöztem, és átvágtam az elhagyatott téren. Az ügyeletes szobában Eudoro Ribera doktor közölte velem, hogy a pártbizottság egyik csibészét, Clemente Garayt szúrt hasi sebbel hozták be. Megvizsgáltuk; mára már megedződtem, de akkor nagyon megrázott a kifordult belű ember látványa. Csukva volt a szeme, nehezen lélegzett.

Így szólt Ribera doktor:

- Itt már nincs mit tenni, ifjú kollégám. Hagyjuk, hadd haljon meg ez a roncs.

Azt feleltem, hogy én jó hajnali kettőig meg vagyok fizetve, és megpróbálom megmenteni. Ribera megrántotta a vállát; én pedig átmostam a beleket, visszatettem a helyükre, és összevarrtam a sebet. Egyetlen jajszót sem hallottam.

Másnap visszamentem. Nem halt meg a férfi; rám nézett, megszorította a kezemet, s ezt mondta:

- Köszönet jár önnek, Riberának pedig az ezüstkés.

Mire kiengedték Garayt, Ribera már átköltözött Buenos Airesba.

Attól a naptól fogva minden évben egy kis bárányt kaptam a névnapomra. Negyven körül aztán elmaradt az ajándék."