Borges, Jorge Luis: A palota (El palacio Magyar nyelven)

El Palacio no es infinito.

Los muros, los terraplenes, los jardines, los laberintos, las gradas, las terrazas, los antepechos, las puertas, las galerías, los patios circulares o rectangulares, los claustros, las encrucijadas, los aljibes, las antecámaras, las cámaras, las alcobas, las bibliotecas, los desvanes, las cárceles, las celdas sin salida y los hipogeos, no son menos cuantiosos que los granos de arena del Ganges, pero su cifra tiene un fin. Desde las azoteas, hacia el poniente, no falta quien divise las herrerías, las carpinterías, las caballerizas, los astilleros y las chozas de los esclavos.

A nadie le está dado recorrer más que una parte infinitesimal del palacio. Alguno no conoce sino los sótanos. Podemos percibir unas caras, unas voces, unas palabras, pero lo .que percibimos es ínfimo. Infimo y precioso a la vez. La fecha que el acero graba en la lápida y que los libros parroquiales registran es posterior a nuestra muerte; ya estamos muertos cuando nada nos toca, ni una palabra, ni un anhelo, ni una memoria. Yo sé que no estoy muerto.

A palota nem végtelen.

Nincs benne kevesebb fal, töltés, kert, útvesztő, lépcső, terasz, korlát, ajtó, galéria, kör alakú vagy négyszögletű patio, kerengő, útkereszteződés, ciszterna, előszoba, szoba, hálószoba, könyvtár, padlás, tömlöc, sötét cella és kazamata, mint amennyi homokszem van a Gangeszban, de véges a számuk. A nyugati oldalra néző tetőteraszokról van, aki látja a kovács- és ácsműhelyeket, az istállókat, a dokkokat meg a rabszolgakunyhókat.

Senkinek sem adatik meg, hogy egy végtelenül piciny részénél többet bejárhasson a palotából. Van, aki csak a pincéket ismeri. Észlelhetünk néhány arcot, hangot, szót, de minden jelentéktelen, amit észlelünk. Egyszerre jelentéktelen és értékes. A kőbe vésett meg az egyházi anyakönyvekbe bejegyzett dátum halálunk utáni időpontot jelöl; már holtak vagyunk, amikor semmi sem hat ránk, se egy szó, se egy vágy, se egy emlék. Én tudom, hogy nem vagyok halott.