Borges, Jorge Luis: Hengistnek ember kell / Kr.u. 449 (Hengist quiere hombres / 449 A.D. Magyar nyelven)

Hengist quiere hombres.

Acudirán de los confines de arena que se pierden en largos mares, de chozas llenas de humo, de tierras pobres, de hondos bosques de lobos, en cuyo centro indefinido está el Mal.

Los labradores dejarán el arado y los pescadores las redes.

Dejarán sus mujeres y sus hijos, porque el hombre sabe que en cualquier lugar de la noche puede hallarlas y hacerlos.

Hengist el mercenario quiere hombres.

Los quiere para debelar una isla que todavía no se llama Inglaterra.

Le seguirán sumisos y crueles.

Saben que siempre fue el primero en la batalla de hombres.

Saben que una vez olvidó su deber de venganza y que le dieron una espada desnuda y que la espada hizo su obra.

Atravesarán a remo los mares, sin brújula y sin mástil.

Traerán espadas y broqueles, yelmos con la forma del jabalí, conjuros para que se multipliquen las mieses, vagas cosmogonías, fábulas de los hunos y de los godos.

Conquistarán la tierra, pero nunca entrarán en las ciudades que Roma abandonó, porque son cosas demasiado complejas para su mente bárbara.

Hengist los quiere para la victoria, para el squeo, para la corrupción de la carne y para el olvido.

Hengist los quiere (pero no lo sabe) para la fundación del mayor imperio, para que canten Shakespeare y Whitman, para que dominen el mar las naves de Nelson, para que Adán y Eva se alejen, tomados de la mano y silenciosos, del Paraíso que han perdido.

Hengist los quiere (pero no lo sabrá) para que yo trace estas letras.

Hengistnek ember kell.

Már gyülekeznek a nagy tengerek homokpartjairól, füstös kalyibák mélyéről, a nyomorú földekről, farkasjárta erdők sűrűjéből, amiknek titokzatos közepén ott él a Gonosz.

A földmívesek otthagyják az ekét, a halászok a hálót.

Otthagyják asszonyaikat és gyerekeiket, mert a férfi tudja, hogy éjszaka bárhol lehet asszonyt szerezni és gyermeket nemzeni.

A zsoldosvezér Hengistnek ember kell.

Ember kell neki, hogy lerohanjon egy szigetet, amelyet még nem hívnak Angliának.

Követik ádázul és engedelmesen.

Tudják róla, hogy mindig első volt a férfiak csatáiban.

Tudják, hogy egyszer megfeledkezett a bosszúról, és akkor egy meztelen kardot adtak a kezébe, s a kard megtette a magáét.

Puszta evezővel átszelik a tengert, árboc és iránytű nélkül.

Kardot és pajzsot, vadkanfőt formázó sisakot, gabonaérlelő varázsigéket, ködös kozmogóniákat, hun és gót legendákat hurcolnak magukkal.

Meghódítják a földet, de a rómaiaktól elhagyott városokba be se teszik a lábukat, mert azok túlontúl bonyolultak barbár agyuknak.

Hengistnek ők a győzelemhez kellenek, a fosztogatáshoz, a test megrontásához és a feledéshez.

Hengistnek arra kellenek (bár maga se tudja), hogy létrejöjjön a hatalmas birodalom, hogy Shakespeare és Whitman énekelhessen, hogy Nelson hajói uralkodjanak a tengereken, hogy Ádám és Éva, kéz a kézben, némán kiűzessenek a Paradicsomból.

Hengistnek arra kellenek (bár ezt sose tudja meg), hogy én majd leírhassam ezeket a sorokat.