Machado, Manuel: Kasztília (Castilla Magyar nyelven)

El ciego sol se estrella
en las duras aristas de las armas,
llaga de luz los petos y espaldares
y flamea en las puntas de las lanzas.
 
El ciego sol, la sed y la fatiga.
Por la terrible estepa castellana,
al destierro, con doce de los suyos,
polvo, sudor y hierro el Cid cabalga.
 
Cerrado está el mesón a piedra y lodo...
Nadie responde. Al pomo de la espada
y al cuento de las picas, el postigo
va a ceder... ¡Quema el sol, el aire abrasa!
 
A los terribles golpes,
de eco ronco, una voz pura, de plata
y de cristal, responde... Hay una niña
muy débil y muy blanca,
en el umbral. Es toda
ojos azules; y en los ojos, lágrimas.
Oro pálido nimba
su carita curiosa y asustada.
 
«¡Buen Cid! Pasad... El rey nos dará muerte,
arruinará la casa
y sembrará de sal el pobre campo
que mi padre trabaja...
Idos. El Cielo os colme de venturas...
En nuestro mal, ioh Cid!, no ganáis nada».
 
Calla la niña y llora sin gemido...
Un sollozo infantil cruza la escuadra
de feroces guerreros,
y una voz inflexible grita: «¡En marcha!»
 
El ciego sol, la sed y la fatiga.
Por la terrible estepa castellana,
al destierro, con doce de los suyos
polvo, sudor y hierro, el Cid cabalga.

Napfény-sziporkát villant
a lángoló síkon a fegyver éle,
a lándzsahegyen szikrát vet a hőség,
izzó sugár-nyíl záporoz a vértre.
 
Kasztília kegyetlen síkja, hőség,
fáradtság, szomjú torkok lihegése,
por, vas, veríték. Tizenkét hívével
Cid lovagol hosszú száműzetésbe.
 
A fogadó bezárva hét retesszel...
Zörgetnek - senki sem felel; de végre
a lándzsahegynek csikorogva enged
a vasretesz. Mintha a föld is égne!
 
Zuhog a dárdanyél a szuvas ajtón.
S egy hang felel a vad dörömbölésre,
minthogyha kristály csengene; s kirebben
egy lány, fehér szegényke,
törékeny, vézna gyermek.
Könny fut riadtra tágult kék szemébe,
ijedt, kíváncsi arcát
körülragyogja könnyű szőkesége.
 
- Cid, menj tovább! Ha megnyitjuk az ajtót
királyunk kínhalállal büntet érte,
felperzseli a házunk
s kevés vetésünk; sót vet a helyébe.
Menj, Cid, kisérjen útadón szerencse.
Ha bajt gyüjtesz fejünkre, nyersz-e véle?
 
Elnémul s hangtalan sírásba tör ki.
Halk gyermek-szenvedése
a harcosok kemény szivébe markol,
s egy harsány hang kiált: „Tovább! Előre!”
 
Kasztília kegyetlen síkja, hőség,
fáradtság, szomjú torkok lihegése,
por, vas, veríték. Tizenkét hivével
Cid lovagol hosszú száműzetésbe.