Valle-Inclán, Ramón del: Medinica duhaj legénye (El Jaque de Medinica Magyar nyelven)

La llama arrebola la negra cocina,

pone maritornes magras de cecina

en las sopas cáusticas de ajo y pimentón.

El Jaque se vuelve templando el guitarro,

a la moza tose porque sirva un jarro

y oprime los trastes pulsando el bordón.

La jeta cetrina, zorongo a la cuca,

fieltro de catite, rapada la nuca,

el habla rijosa, la ceja un breñal.

Cantador de jota, tirador de barra,

bebe en la taberna, tañe la guitarra,

la faja violeta esconde un puñal.

Crepúsculo malva. Puerta de la villa

sobre los batanes. Bajan a la orilla

del Ebro las recuas. Lento tolondrón.

Templa la guitarra el gañán avieso,

y el agudo galgo roe sobre un hueso

en la laureada puerta del figón.

Al coime que pone vino en las corambres

enseña las ligas de azules estambres

la moza encorvada sobre el fogaril,

y por amarillos vanos de pajares

los mozos de mulas llevan sus cantares,

disputas por naipes y gay moceril.

El Jaque merienda con dos bigardones

de fusta, zamarro, roñosos zajones

y gorra orejera de pelo de can.

Hecha la merienda juegan al boliche,

en medio del juego hablan sonsoniche,

demandan el gasto, pagan y se van.

Tejados haldudos de lejana villa

que en el horizonte es toda amarilla

sobre la desnuda corva de un alcor...

En el campanario la flaca cigüeña

esconde una pata y el misterio enseña:

la villa amarilla toda es resplandor.

Figón del camino: votos arrieros,

piensos de cebada, corral con luceros,

por los corredores la luz de un candil.

Lejanas estrellas hacen gorgoritos

en el cielo zarco. En los monolitos

del camino fuma la Guardia civil.

Tűzvörhenyes konyha, füstfogott falakkal.

Maritornes száraz rózsaszín húst vagdal,

fűszeres levest főz, hagymás-borsosat.

Ócska gitárt hangol a falu duhaja,

majd köhint a lánynak, kancsóért szalajtja,

hosszan bong a mélyhúr újjai alatt.

Legörbedő száján vad mosoly, dicsekvő,

fején csúcsos kalap, vörös kalózkendő,

merész a beszédes mord szemöldöke;

híres jota-dalnok, póznahajigáló,

kocsmáros adósa, ingyen-iddogáló,

gitárt pönget; tőrt rejt lilaszív öve.

Sápadt mályva-alkony. A városfal alján

öreg vízimalmok. Nyáj megy lassu-bambán

az Ebróra inni, lankák oldalán.

A duhaj körülnéz, pendül a gitárja,

konyha előtt konc vár a sovány agárra;

babérkoszorú a kocsma ajtaján.

Tűznél hajladoz a kocsma kis cselédje,

ingerkedőn villan a csaposlegényre

a halványkék gyapjú harisnyaszalag.

Szalmaágyas pajták sárga félhomálya

felfigyel az öszvérhajcsárok dalára,

zsíros kártya csattog, vágnak a szavak.

A nagyhangú mellé két csavargó ül le,

kutyaszőr-sapkájuk lerántva szemükre,

bőrzekéjük vedlett, nadrágjuk kopott.

Üldögélnek, isznak, utána tekéznek,

szerét ejtik közben pusmogó beszédnek,

útracihelődve fizetik a bort.

A falutól távol, ég és föld határán,

kicsiny város gunnyaszt meztelen domb hátán,

messzelátszó sárga zsupptetőivel.

Fönn a harangtornyon méltóságos gólya

féllábon tűnődik - nagy titok tudója:

most a sárga város aranyfényt lövell!

Országúti csárda. Vad hajcsárlegények.

Hóka öszvérkéik árpát eddegélnek;

folyosókon mécsek fénye oson át.

Szinte hangja hallik messzi csillagoknak.

Lenn a köves úton csendőrök kocognak,

s felszítják pipájuk veres parazsát.