Valle-Inclán, Ramón del: A medinicai nemes kisasszony (La infanzona de Medinica Magyar nyelven)

Doña Estefaldina teje su calceta,

puesta de mitones, cofia y pañoleta,

en el saledizo de su gran balcón.

Doña Estefaldina nunca fue casada,

así que en la falda, de cintas picada,

tres gatos malteses hacen el ron-ron.

Doña Estefaldina odia a los masones,

reza por que mengüen las contribuciones,

reprende a las mozas si tienen galán.

Oprime en las rentas a sus aparceros,

los vastos salones convierte en graneros,

da buenas palabras al que llora pan

Doña Estefaldina los puntos recuenta,

y al pie de una silla cose una sirvienta

que prende en el moño cintado cairel.

El busto en el ruedo del halda amarilla

parece un chamizo que enciende Castilla:

bayeta amarilla es grito de hiel.

Bajo el roto alero de hierbas nacido,

con el garabato de un vuelo atrevido

fulmina el vencejo su torvo zig-zás.

¡Caserón de Vargas, viejos artesones,

pinturas de santos, desnudos salones,

Caserón de Vargas, en el polvo das!

Desfila un ringlero de seminaristas,

bayetas peladas como los sopistas,

tricornios jaranos, negrura montés.

Cencerra la recua de mulos hastiales

negros y zancudos, sin goces nupciales,

y el mulero canta canto aragonés.

Doña Estefaldina recuenta los puntos,

del tiempo y las siembras haciendo barruntos,

y cuando la plaza cruza el capellán,

dobla la calceta, pide el rebocillo,

se prende alfileres, y con un banquillo

corre a la novena con trote de can

Doña Estefaldina, sangre de los Vargas,

teje su calceta en las tardes largas

bajo el torvo alero que pica el gorrión

¡Con qué ceremonia en los ademanes

responde al saludo de los capellanes

Doña Estefaldina desde su balcón!

Üldögél a rácsos balkon magasában,

kezén csipkekesztyű, kendő a nyakában,

harisnyát köt doña Estefaldina.

Sose jöttek érte. Pártájába fonnyadt.

Szoknyája szegélyén hosszan dorombolgat

három szalag-díszes máltai cica.

Adócsökkentésért imádkozik este,

gyűlölettel néz a szabadkőmüvesre,

a lányoktól tiltja legényeiket.

Házának lakóit bérrel nyomorítja,

tágas szalonjait magtárrá csufitja,

kenyér-koldulónak jószóval fizet.

Kötöget a doña. Most szemeket számlál.

Varrogat cselédje csöndben zsámolyánál -

vendéghaj dúsítja szalagos haját,

dereka szorítva sárga, szűk darócba:

mint Kasztíliára messze vetett csóva.

Blúza sárga vászna fagyosan kiált.

Törött eresz alján sarlósfecske röpte.

Sziszeregve szállnak, cikázva-körözve,

testük, mint kilőtt nyíl, merészen ivel.

Por lesz ez a fészek: a korhadt melencék,

a sivatag szálák, a sok régi szentkép.

A Vargasok fészkét por temeti el.

Hegy-sötét csapatban kispapok topognak.

Koldús-reverendák, sűrűn foltozottak.

Háromszög-kalapjuk libeg feketén.

Öszvérek kocognak, szerszámuk csörömpöl,

nem is tud a vérük szilaj nász-örömről.

Aragón dalt zümmög a hajcsárlegény.

Kötöget a doña. Nődögél kötése.

Az időre gondol, esőre, vetésre.

De a káplán jön a téren. Felfigyel,

leteszi kötését, kendőt kér nyakába,

brossal összetűzi, aztán lóhalálba

fut a kilencedre, zsámolyt is cipel.

Köt, köt a kisasszony, a Vargasok sarja.

Málló eresz alján verebek zsinatja.

Meddig kell a tűket villogtatnia?

Mennyi gráciát önt minden mozdulatba,

amikor a káplán Ávé-ját fogadja

balkonáról doña Estefaldina!