Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Valle-Inclán, Ramón del: Északi táj, tengerrel (Marina norteña Magyar nyelven)

Valle-Inclán, Ramón del portréja

Marina norteña (Spanyol)

Pasa el gato sonando las botellas

de un anaquel de pino por lo alto:

el cielo raso tiene dos estrellas

pintadas, y una luna azul cobalto.

 

¡Taberna aquella de contrabandeos

con los guisotes bajo sucios tules,

eran alií pictóricos trofeos:

azafrán, pimentón, fuentes azules!

 

Entra el viento. Revuela la cortina

y la vista del mar da a la taberna.

Una negra silueta que bolina

sobre el ocaso, enciende su lucerna.

 

Con la tristeza de la tarde muerde

una lima el acero. De la fragua

brotan las chispas. Tiene una luz verde

ante la puerta, la cortina de agua.

 

Escruta el mar con la mirada quieta

un marinero desde el muelle. Brilla

con el traje de aguas su silueta

entre la boina gris, toda amarilla.

 

Viento y lluvia del mar. La luna flota

tras el nublado. Apenas se presiente,

lejana, la goleta que derrota

cortando el arco de la luz poniente.

 

Se ilumina el cuartel. Vagas siluetas

cruzan tras las ventanas enrejadas,

y en el gris de la tarde las cornetas

dan su voz como rojas llamaradas.

 

Su pentágrama el arco policromo

proyecta tras los pliegues del chubasco,

y alza en el vano de esmeril su domo

arrecido de cuervos, un peñasco.

 

Las olas rompen con crestón de espuma

bajo el muelle. Los barcos cabecean,

y agigantados en el caos de bruma

sus jarcias y sus cruces fantasean.

 

La triste sinfonía de las cosas

tiene en la tarde un grito futurista:

de una nueva emoción y nuevas glosas

estéticas se anuncia la conquista.

 

Su escaparate la taberna alumbra,

y del alto anaquel lo acecha el gato:

esmeraldas de luz en la penumbra

los ojos, y la cola un garabato.

 

Vahos de mosto del zaguán terreño,

voces de marineros a la puerta,

y entre rondas de vino que dan sueño,

el tabaco, los naipes, la reyerta...

 

De un quinqué de latón la luz bisunta

el tubo ahumado con un grito raja,

y está en la puerta el hombre que pregunta:

- ¿Quien quiere sacar filo a la navaja?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lukianpovorotov.narod.ru/spanish

Északi táj, tengerrel (Magyar)

Palackokat csörrentve fut a macska,

iramlik a fenyőpolc tetejére.

Mintha festve volna az ég-magasba

kobalt-kék hold s két csillagocska fénye.

 

Itt van a kocsma. Csempészek tanyája.

Mély ablakok piszkos függönye-rongya

fényt szúr a sok festői trófeára,

kék porcelánra, sáfrány-, borshalomra.

 

Belép a szél. A függöny félrelebben,

ing-leng egy árnyék vitorlakötélként,

és a kinyíló tenger-végtelenben

az alkonyat fölött meggyújtja mécsét.

 

Egy reszelő acélt harap sikongva.

Mint tűz-szökőkút, szikrát ont a hámor.

A tenger zöld-csillámú, lusta fodra

a kocsmaajtón halkan bevilágol.

 

A mólón matróz áll a szürkületben,

tekintete a tengert szántja végig,

sziluett e vörös fénnyel szegetten

a vízi láthatárra felsötétlik.

 

Sós szél, verő eső. A szél-cibálta

felhőrongyok között a hold kicsillan.

A tengeren egy távolodó bárka

sötét kis folt az alkony-verte hídban.

 

Lámpa gyúl a kaszárnya-ablakokban,

egy-egy árnyék a fény-négyszögbe téved.

Kürthangok bíborvörös lángja lobban

és felgyújtja az esti szürkeséget.

 

Átcsillan a szivárvány pentagrammja

a zápor szálain, mint sűrű rácson.

A kihalt tengernek hátát mutatja

egy hollók-lepte, érdes sziklazátony.

 

A móló alatt hullámok gyúródnak,

gyöngyöznek nagy karéjban, sisteregve,

s a köd-kaoszban bólingó hajóknak

félelmetesre nő árboc-keresztje.

 

A dolgok szomorú szimfóniája

futurista kiáltást küld az éjbe,

és, tétován még, szétszáll a világba

az újfajta szépségek szenvedélye.

 

Fény gyúl a keskeny kocsma-kirakatban,

a polcra kuporodva les a macska,

horgas kampó a farka a magasban,

villog a szeme keskeny fény-smaragdja.

 

Mély kapualjban mustszagú lekellet,

ajtó előtt matrózok hangja harsog,

benn álmosító poharazás mellett

füst száll, dühödt tenyér és kártya csattog.

 

A lámpakanóc füstöl félrehajlón,

nagyot pattanva meghasad a lámpa.

A vándorköszörűs belép az ajtón:

- Bicskát! Bicskát köszörülök! - kiáltja.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap