Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Vallejo, César: Asperges (Espergesia Magyar nyelven)

Vallejo, César portréja
Nagy László portréja

Vissza a fordító lapjára

Espergesia (Spanyol)

Yo nací un día

que Dios estuvo enfermo.

 

Todos saben que vivo,

que soy malo; y no saben

del diciembre de ese enero.

Pues yo nací un día

que Dios estuvo enfermo.

 

Hay un vacío

en mi aire metafísico

que nadie ha de palpar:

el claustro de un silencio

que habló a flor de fuego.

 

Yo nací un día

que Dios estuvo enfermo.

 

Hermano, escucha, escucha...

Bueno. Y que no me vaya

sin llevar diciembres,

sin dejar eneros.

Pues yo nací un día

que Dios estuvo enfermo.

 

Todos saben que vivo,

que mastico... y no saben

por qué en mi verso chirrían,

oscuro sinsabor de ferétro,

luyidos vientos

desenroscados de la Esfinge

preguntona del Desierto.

 

Todos saben... Y no saben

que la Luz es tísica,

y la Sombra gorda...

Y no saben que el misterio sintetiza...

que él es la joroba

musical y triste que a distancia denuncia

el paso meridiano de las lindes a las Lindes.

 

Yo nací un día

que Dios estuvo enfermo,

grave.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemas-del-alma.com

Asperges (Magyar)

Amikor Isten beteg volt,

akkor jöttem én világra.

 

Élek, ezt mindenki látja,

s rossz vagyok, s nem gondol senki

decemberre meg januárra,

mert mikor Isten beteg volt,

akkor jöttem én világra.

 

Űr van énbennem,

metafizikus lényemben,

mit nem tapinthat senki

mert csönd-kolostor, árva,

régen tűz-ormon lárma.

 

Amikor Isten beteg volt,

akkor jöttem én világra.

 

Testvér, hallgass meg engem.

Jó. Mert ne távozzak innen

úgy, hogy ne vigyek decembert,

januárt ne hagyjak hátra.

Mert mikor Isten beteg volt,

akkor jöttem én világra.

 

Élek, ezt mindenki látja,

s rágok, és nem tudja senki:

koporsós illetlenségű

versemnek mért van csikorgása,

akár a szélnek

a Sivatag örökkön kérdő

Szfinxjéről leválva.

 

Gátja, de nem tudja senki,

hogy a Fény soványka,

az Árny meg húsos,

s a Titok összegez magába...

ő a púp, súlyos

zene és bánat, jelzés a magánya,

a végek déli lépteit jelzi.

 

Akkor jöttem én világra,

amikor Isten beteg volt,

halálos.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap