Paz, Octavio: Mindennapi tűz (El fuego de cada día Magyar nyelven)

A Juan García Ponce

Como el aire

                hace y deshace

sobre las páginas de la geología,

sobre las mesas planetarias,

sus invisibles edificios:

                            el hombre.

Su lenguaje es un grano apenas,

pero quemante,

                     en la palma del espacio.

Sílabas son incandescencias.

También son plantas:

                             sus raíces

fracturan el silencio,

                          sus ramas

construyen casas de sonidos.

                                       Sílabas:

se enlazan y desenlazan,

                                   juegan

a las semejanzas y las desemejanzas.

Sílabas:

          maduran en las frentes,

florecen en las bocas.

                            Sus raíces

beben noche, comen luz.

                                Lenguajes:

árboles incandescentes

de follajes de lluvias.

Vegetaciones de relámpagos,

geometrías de ecos:

sobre la hoja de papel

el poema se hace

                      como el día

sobre la palma del espacio.

Juan García Poncenak

Ahogy a szél

       felrakja-ledönti

láthatatlan építményeit

a geológia lapjain,

a bolygók asztalán:

                  az ember is.

Alig mákszemnyi nyelve

parázsként hull

               a tér tenyerébe.

Szótagjai vörösizzások.

De növények is:

                        gyökereik

szétvetik a csöndet,

                              ágai

zengő házat emelnek.

                      A szótagok

kötnek és oldnak,

                          hasonlóság

és különbség játékai.

A szótagok

  a homlok mögött érlelődve

kivirágzanak a szájban.

                           Gyökereik

éjt isznak, fényt esznek.

                          A nyelvek:

lombzáporban ázó

vörösizzású fák.

Villámok növényvilága,

visszhangok geometriája:

a papírlapra

úgy hull a költemény,

                                  mint

a tér tenyerébe a nap.