Pina dagályaimnak sír
Mint folyótorkolat oly nagy
Megnyíltod hal-illatot sír
hímtag- s fenék-illatú vagy
kapud a segglyuk szagával bír
Kitartó vagina Ó nő
Dagad az emlékedtől fasz
Cicid két dombja mannát ád
Combod micsoda kéj az
Még amit hasad termel vér
az is bódító nektárt ér
Fitymádon* tearózsa szín
Az mellettem bomolhat ki
Mint orosz bojárnak vén hím
Vérszínű dagadt pöcse ni
Hogyha rádtapad mohó szám
Mert tombol az orgiánk lám.
........................................
* Vajon miért írt fitymát? Nőnek olyan nincs; talán a klitoriszra gondolt. De inkább az lehet a megoldás, hogy ebben a harmadik strófában már a hölgy beszél, noha ez nincs jelezve. Erre mutat a "noeud" szó használata is, mert az a szokásosnál kevésbé előkelő francia nyelvhasználatban a tettrekész férfiúi nemiszervet jelenti.
Ez a vers nem csak gusztustalan, hanem rossz is – nem ezért szeretjük Apollinaire-t... Vajon mi késztet egyes költőket arra, hogy effajta gondjaikat is versben dalolják el? (És mi késztet engem arra, hogy lefordítsak ilyesmit, kérdezhetné valaki szarkasztikusan. Igaza volna. Tényleg, mi késztet engem?)
Noha a versnek semmi köze a Parnasszushoz, ezt is fixa ideáimhoz híven, melyek több helyen, főleg Sully Prudhomme „Naplemente”. c. versénél kifejtvék (l. ott), fordítottam le, tehát nem úgy, ahogyan a francia verseket kötelező fordítani Magyarországon; helyesebben nem csak úgy, mert legitten szokásos jambikus fordítást is mellékelek:
Pina mint folyó torkolatja
Melybe dagályom belehal
Íze a halét meghaladja
Szaga fenék szagára vall
S a segglyukét is visszaadja
Ó nő kitartó vaginája
Emlékedtől feláll a fasz
A melleid akár a manna
Combod csupa kéj ha csupasz
akár hasad termelte vérrel
az is szeszes itallal ér fel
Fitymádon tearózsa színe
Mellettem kibomlik az is
Mint vén bojárnak farka íve
Mely dagadó és vérveres
Ha orgiánk tombol javában
Fellálló farkaddal a számban.