Gourmont, Remy de: A száműzött szépség (L'exil de la beauté Magyar nyelven)

A N. C. B.

Va, cherche dans la vieille forêt humaine
L'abri que je destine à ta vie incertaine.
Ne tremble pas trop quand le soir resserrera tes veines ;
Songe que les chairs fanées ne peuvent refleurir
Et garde aux coins de ta bouche pâle l'ombre d'un sourire.
Prends un bâton, si tu veux, et aussi une besace,
Marche, en suivant, le long des champs, la trace
Que font les bœufs qui s'en vont au labour
Et les enfants en quête des fleurs nouvelles de l'amour.
Tu trouveras peut-être l'amour sur ton chemin
Ou la mort, ou des pauvres qui tendront la main
Vers ton cœur ou bien vers ta gorge ;
Tu leur donneras ce que tu as, un morceau de pain d'orge,
Mais ils diront des injures
Et des larmes te viendront aux yeux d'entendre des paroles impures.
Ne pleure pas, lève la tête, les dieux,
Quand ils sont en exil, marchent encore dans les cieux.
Dérobe aux hypocrites ta noble nudité,
Sois pour eux la laideur, toi qui es la beauté.

Menj, a jobb kort megért emberek erdeiben keress
Menedéket, ha léted kétes, s nem vagy sikeres.
Ne remegj nagyon, ha az éjszaka vénáid görcsbe húzza;
Ne feledd, a tested nem kopott, virágzik újra,
És őrizd meg szád sarkán azt a maradék fakó mosolyt.
Fogj egy botot, ha kell, tarisznyát, hagyd ami volt
Menj, mosolyogva mezőkön, erdőirtáson végig
Mint lázadó igavonók, ha hámjuk koloncát tépik,
Vagy miként ifjak űzik- hajtják újabb virágait a vágynak,
Talán szerelemre lelsz, tán jelöltjeire a halálnak
Azt úton, és szegényekre, akik feléd kezüket nyújtják,
Vagy torkon ragadnak, birkóznak veled;
S te szívesen adnád nekik amid van, egy darabka árpakenyeret,
De ők akkor sértődve neked ugranak
Könnyekkel szemedben hallod, záporoznak a tisztátlan szavak.
Ne sírj, nézz fel az égre, az istenek is voltak
Egykor száműzetésben, mégis az égben laknak.
Takard el nemes meztelen lelked, álszentek közt ez vétség,
Nekik te a rútságot idézed, te, aki maga vagy a szépség.