Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Supervielle, Jules: Evilági család (Famille de ce monde... Magyar nyelven)

Supervielle, Jules portréja
Somlyó György portréja

Vissza a fordító lapjára

Famille de ce monde... (Francia)

Et des milliers de bourgeons viennent voir ce qui se passe au monde
Car la curiosité de la Terre est infinie.
Et l'enfant naît et sa petite tête mal fermée encore
Se met à penser dans le plus grand secret parmi les grandes personnes tout occupées de lui.
Et il est tout nu sous la pression exigeante de la lumière du jour
Tournant de côté et d'autre ses yeux presque aveugles au sortir de la nuit maternelle,
Emplissant la chambre, comme il peut, de ce vagissement venu d'un autre monde.
Et bien que parachevé, il s'ouvre encore à la fragilité dans ses délicates fontanelles
Tout en fermant très fort ses petits poings comme un homme barbu qui se met en colère.
Et sa mère est une géante bien intentionnée qui se dresse dans l'ombre et l'assume dans ses bras,
Encore stupéfaite d'entendre cette chair séparée qui a maintenant une voix,
Comme un pêcher qui entendrait crier sa pêche,
Ou l'olivier, son olive.
Mais dans l'ombre un sein qui blanchit dessine son cercle auroral
Et des lèvres toutes neuves, à peine finies, et qui ont grande hâte de servir
Tâtonnent à sa rencontre
Jusqu'à ce qu'on entende un petit bruit de la gorge compréhensive
Quand le lait se met à passer de la mère à l'enfant.
Et  la vie va son chemin qu'elle sait ininterrompu
Sous le tic-tac de la pendule
Car le Temps imbibe jour et nuit de son humidité invisible tout ce que nous faisons sur terre.
Mais il ne faudrait pas oublier que le père est dans la pièce
Et sentant à l'instant même sa parfaite inutilité
Il trouve que c'est le moment de regarder par la fenêtre
 Cependant que la grandeur du monde poursuit sa route béante dans une profonde anesthésie,
Et la Terre tourne sans effort comme en pensant à autre chose,
Et la Grande Ourse et Bételgeuse
Montrent leur face inhumaine à la portière du train terrestre
Qui n'a pas l'air de bouger bien qu'il avance toujours,
Et l'univers bien huilé fait moins de bruit
Que les pieds nus de l'enfant qui frottent l'un contre l'autre,
Car l'enfant est encore là, collé au globe maternel.

 
Montevideo, mars 1944.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://spinescent.blogspot.hu

Evilági család (Magyar)

És rügyek ezrei jönnek megnézni, mi történik a világban,
mert a föld kíváncsisága végtelen,
s megszületik a gyermek s még jól be se zárult csöpp agya
máris a legnagyobb titkokon töpreng a felnőttek között, akik csak vele törődnek.
S a napfény sürgetésére egész meztelenül
erre-arra fordítja csaknem vak szemeit, kiszakadva az anyai éjből,
betöltve a szobát, ahogy csak telik tőle, e más világból hozott sivalkodással.
S bár minden íze kész, még mindig csupa törékenység, finom, puha fejelágyával,
amint szorosra zárja kis öklét, akárcsak egy szőrös férfi, ha haragra gerjed,
s az anyja, mint egy jószívű óriás emelkedik fel a homályból, hogy a karjába zárja,
még mindig döbbenten attól, hogy e róla levált testnek ím, egyszerre hangja támadt,
mintha a barackfa meghallaná, hogy sírnak a barackjai,
vagy az olajfa a bogyóit.
De a homályra egy fehér emlő rajzolja hajnali félkörívét
s az alighogy kialakult, vadonatúj ajkak lázas sietséggel
tapogatóznak feléje,
míg meg nem hallani az értő torok picike neszét,
ahogy a tej átcsorog az anyából a gyerekbe.
S az élet megy tovább a maga szakadatlannak ismert útjain
az óra ketyegése alatt,
mert az Idő mindent, amit teszünk e földön, átitat láthatatlan nedveivel.
De azt se feledjük, hogy az apa is ott van a szobában,
és mindjárt érezve, milyen fölösleges,
úgy találja, ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy az ablakon kinézzen,
miközben a roppant mindenség tovább halad tátongó útján a mélységes-mély közönyben,
s a Föld könnyedén forog, mint aki másra gondol,
s a Nagy Medve és az Orion
megvillantják embertelen arcukat a föld vonatának ablakában,
amely állni látszik, bár folyton-folyvást halad,
s a jól olajozott mindenség annyi zajt se csap,
mint a gyerek egymáshoz dörzsölődő meztelen lábai,
mert a gyerek is itt van még, az anyai glóbusra tapadva.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap