Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Apollinaire, Guillaume: Az utas (Le Voyageur Magyar nyelven)

Apollinaire, Guillaume portréja

Le Voyageur (Francia)

à Fernand Fleuret

Ouvrez-moi cette porte où je frappe en pleurant

La vie est variable aussi bien que l'Euripe

Tu regardais un banc de nuages descendre
Avec le paquebot orphelin vers les fièvres futures
Et de tous ces regrets de tous ces repentirs
Te souviens-tu

Vagues poissons arqués fleurs surmarines
Une nuit c'était la mer
Et les fleuves s'y répandaient

Je m'en souviens je m'en souviens encore

Un soir je descendis dans une auberge triste
Auprès de Luxembourg
Dans le fond de la salle il s'envolait un Christ
Quelqu'un avait un furet
Un autre un hérisson
L'on jouait aux cartes
Et toi tu m'avais oublié

Te souviens-tu du long orphelinat des gares
Nous traversâmes des villes qui tout le jour tournaient
Et vomissaient la nuit le soleil des journées
O matelots ô femmes sombres et vous mes compagnons
Souvenez-vous-en

Deux matelots qui ne s'étaient jamais quittés
Deux matelots qui ne s'étaient jamais parlé
Le plus jeune en mourant tomba sur le côté

O vous chers compagnons
Sonneries électriques des gares chant des moissonneuses
Traîneau d'un boucher régiment des rues sans nombre
Cavalerie des ponts nuits livides de l'alcool
Les villes que j'ai vues vivaient comme des folles

Te souviens-tu des banlieues et du troupeau plaintif des paysages

Les cyprès projetaient sous la lune leurs ombres
J'écoutais cette nuit au déclin de l'été
Un oiseau langoureux et toujours irrité
Et le bruit éternel d'un fleuve large et sombre

Mais tandis que mourants roulaient vers l'estuaire
Tous les regards tous les regards de tous les yeux
Les bords étaient déserts herbus silencieux
Et la montagne a l'autre rive était très claire

Alors sans bruit sans qu'on pût voir rien de vivant
Contre le mont passèrent des ombres vivaces
De profil ou soudain tournant leurs vagues faces
Et tenant l'ombre de leurs lances en avant

Les ombres contre le mont perpendiculaire
Grandissaient ou parfois s'abaissaient brusquement
Et ces ombres barbues pleuraient humainement
En glissant pas à pas sur la montagne claire

Qui donc reconnais-tu sur ces vieilles photographies
Te souviens-tu du jour où une abeille tomba dans le feu
C'était tu t'en souviens à la fin de l'été

Deux matelots qui ne s'étaient jamais quittés
L'aîné portait au cou une chaîne de fer
Le plus jeune mettait ses cheveux blonds en tresse

Ouvrez-moi cette porte où je frappe en pleurant

La vie est variable aussi bien que l'Euripe



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://wheatoncollege.edu

Az utas (Magyar)

Fernand Fleuret-nek

Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek

Az élet változó akár Euriposz

Egy vastag fellegrajt figyeltél ép alászállt
Jövendő lázálmok felé egy elhagyott hajóval
És mind e sok panaszra e bűnbánatra mind
Emlékszel-é

Hullámok felcsapó halak a tengerszint virágai
Egy éj ez volt a tenger
S beléömöltek mind a nagy folyók

Ó emlékszem én emlékszem arra még

Szomorú fogadóban szálltam meg egyszer este
Luxemburghoz közel
A terem mélyén egy Krisztus függött szinte szállt a teste
Az egyik férfinak menyétje volt
A másik sündisznót szorongatott
Kártyát kevertek
S te elfeledtél akkor engemet

Emlékszel-é a pályaudvarokra hosszú árvaházak
Átkeltünk városok során naphosszat mind forogtak
S kiokádták éjjel a nappalok tüzét
Ó matrózok szomorú asszonyok s ti társaim
Emlékezzetek reá

Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
Hogy egyetértsenek nem kellett sok beszéd
S kidőlt az ifjabb és egyszerre vége volt

Ó drága társaim
Villamos csengők a pályaudvaron marokszedő leányok éneke
Egy mészáros szánkója utcák töméntelen sora
Hidakon átkelő lovasság alkoholtól ólmos éjszakák
A városok én láttam őket úgy éltek mint az eszelősek

A határokra s a tájak panaszos nyájaira emlékszel-é

A ciprusokra rásütött a felkelő hold
Egy epedő és folyton izgatott madár
Fütyölt az éjben és őszbe hajlott már a nyár
Zúgott egy nagy folyó örvényes és sötét volt

De míg a pillantások mind mind halni készen
A sziszegő föveny felé gurultak ott
Az elhagyott fenyéres part csak hallgatott
S szemközt a hegy fala világos lett egészen

S lélek se moccant akkor ott és nesztelen
A hegy felé lélegző árnyak lépegettek
Felénk fordultak és rémülten ránkmeredtek
S megmozdult hirtelen lándzsájuk árnya fenn

A hegy függőleges falán a testes árnyak
Fölálltak néha majd guggoltak csüggeteg
Szakálluk volt és sírtak mint az emberek
S a megvilágitott hegyen csúszkálva jártak

Kit ismersz fel e régi megkopott fényképeken
Emlékszel-é a napra még mikor egy méh a tűzbe hullt
Épp akkor búcsuzott a nyár emlékszel-é

Két matróz együtt élt és együtt tékozolt
A vénebb vas nyakán vasláncot hordozott
S a fiatal varkocsba fonta szőke nagy haját

Nyissátok ki az ajtót sírva zörgetek

Az élet változó akár Euriposz



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

minimap