Beszédes István : Ljubavnik (Szerető Szerb nyelven)

Azon napokon
(melyeknek dátuma nincs,
korszakolásnak nem esnek alá,
idejüket legfeljebb színnel mérni,
s meghatározóak, mint egy festői esemény. 
Azon napokon, melyeket
valamiért rendkívülinek kellett tudni)
szerette őt a fekhely, ami
majd később, más korszakolhatatlan időben
eszébe jut még, mikor
az éjjeli álom kerékbe töri…

Azon napokon önmagát
karolva aludt, miután régen elfeledte,
ez milyen, miután oly soká csak mást
ölelve feküdt, más öleléséből
merített nyugalmat…
Miután már elfeledte belül a tárgy 
magaölelő, szomorú-boldog magányát, 
hogy a szerelem leginkább önmaga forrása, 
s benne a mozdulatlan testek mind 
magukat ölelők, hogy ilyen a szerelem 
a hideg földön, csak önmagát szereti, 
legjobban önmagát kell szeretnie 
a szeretőnek, mert ez az, ami a korpuszt 
a hideg talajtól eleme

Tih dana
(koji datume ne poseduju,
ne podležu vremenskim razdobljima,
čije vreme eventualno bojama se meri
i sudbonosni su kao zadivljujući događaj.
Tih dana
koje zbog nečega vanrednima treba smatrati)
ležalj ga je voleo,
kasnije, u drugom vremenu van epoha,
pašće mu na um, kad će ga
san noću na točak smrviti...
 
Tih dana sam sebe
grleći spavao, kad je već odavno zaboravio,
šta to znači, nakon što poduže samo druge
grleći je ležao, smiraj iz tuđih
grljenja crpio...
Nako što je zaboravio samogrleću,
unutrašnju setnu-sretnu samoću predmeta,
da je ljubav uglavnom vlastiti izvor
i u njoj nepomična tela sami sebe
grle, da  na hladnoj zemlji
takva je ljubav da samo sebe voli,
ljubavnik najviše sam sebe
treba voleti jer to je to što korpusa
od hladne zemlje uzdiže