Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Jóna Dávid: The Last Slice of Gerbeaud Cake (Az utolsó zserbó Angol nyelven)

Jóna  Dávid portréja
N. Ullrich Katalin portréja

Vissza a fordító lapjára

Az utolsó zserbó (Magyar)

A társaságban évődött valaki, gúnyosan kacarászott,

miközben az utolsó zserbó szelet az asztalon figyelt,

épp a csokimáz repedéseiben eveztem,

amikor az egyik felhangosodott, magából kikelt.

 

Bólogattam, hogy igen, és hát persze,

de közben a zserbó isteni lekvárját néztem,

azt gondoltam, hogy egy gyors mozdulattal veszem el…

Illik ezt? Úgy döntöttem, mégsem.

 

Az utolsó szelet, már ötöt ettem…

De persze – mondd, ki számolja?

Az asztalon egy mécsesláng

a zserbómnak táncol, játékosan körül udvarolja.

 

Szép szelet, formás, és főleg

tökéletes benne az arány,

a házigazda felkapta a tálat, körbe kínálta,

s majd letette az asztal túloldalán.

 

Micsoda tapintatlanság,

miért nem a pogácsát kínálja? Attól porzik a szám.

Szemüveg nélkül, háttal állva is jobbat sütött

apám testvére, a keresztanyám.

 

De legalább a zserbó megmaradt,

túlélte a kört, mint az utolsó a tálon,

az egyetlen örömöm ma a zserbó,

édes, ízes bizonyosságom.

 

Megállítanám itt az időt,

s míg beléjük fagyna a szótag, átnyúlnék az asztal felett,

csukott szemmel enném,

s a boldogsággal látnám az egyenlőségjelet.

 

És akkor megtörtént, aminek nem szabadott volna:

Elvette, elvette az egyik rosszéletű galád,

ott ültem kisemmizve, elveszve,

és még csak meg se rebbent a szentéletű vendéglátó család.

 

Vitatkoztam, érveltem, már nem számít semmi,

ebben persze jó vagyok,

nem láttam mást, csak hogy ők a garázdák,

és az álszent zserbó-tolvajok.

 

És akkor jött egy újabb tálca,

egy zserbó-piramis – délután sütöttem, mondta,

s a tálcát az üvegasztal széléhez

egy picit odakoccintotta.

 

Kínáltak, vettem, a tányéromra tettem,

néztem, mint a bűnt, a jóvátehetetlent,

jóllakottan és megszégyenülten ültem ott,

de az étvágyam már elment.

 

Mennyiszer volt már, hogy jött,

de nem akkor, amikor kértem.

Elgurult a sezlon alá,

egy jó pár rózsafüzér-szem.

 

Zserbóban látom mindazt,

mit éltem tőlem elragadt,

az egyetlent, mit elvittek,

s egy tálcányit, mi megmaradt.

 

(Feltöltve a szerző, Jóna Dávid engedélyével.)



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaJóna Dávid

The Last Slice of Gerbeaud Cake (Angol)

At the party someone was getting funny, giggled scornfully,

while the last Gerbeaud-slice on the table lingered silently,

I was just rowing in the rifts of the chocolate cream,

when someone got louder, upset and angry.

 

I started to nod, well, of course and indeed,

but I kept watching the heavenly jam of the cake,

I thought that I’d take it with a quick move…

Would it be right? I didn’t think it would, so to say.

 

The last piece, I’ve already had five…

But in fact – tell me who counts or minds?

The light of a tiny, small candle on the table

is flirting merrily, dancing round my cake so fine.

 

A nice slice it is, tasty, and to begin with

the thin layers are proportioned perfectly,

the host picked up the plate, offered it to us all,

then put it down far, opposite to me directly.

 

How unthoughtful,

why aren’t the scones offered? They make my mouth dried out.

My godmother, my father’s sister baked better ones

even without her glasses on, twisted backwards, no doubt.

 

But at least the Gerbeaud was still there,

it survived the round as the last slice on the plate,

my only delight today is the Gerbeaud cake,

my sweet and tasty certainty so finely shaped.

 

I would stop time here and now,

and the moment the others are frozen, I’d reach over,

I’d eat it, absorbed in the treat,

equalling perfect happiness to this dessert.

 

And then something happened that shouldn’t have:

Someone took it, a perfidious bastard took it,

I was sitting there defeated, forlorn,

and there sat the saintly host-family unblinking.

 

I argued, pros and cons, nothing ever more mattered,

of course I’m great at it,

all I perceived was that they’re shameless,

Gerbeaud-robber hypocrites.

 

And then there came another tray,

a pyramid of Gerbeauds – baked this afternoon, she said,

and clinked the tray just a bit to the

glass table-top at the edge.

 

I was served, helped myself with one,

I watched it like vice on my plate, couldn’t be undone,

I sat there sated and feeling ashamed,

but my appetite was already gone.

 

How often it’s been that I was given something,

but not when I really wanted it.

Lots of rosary beads have so far

rolled off under the couch, as it is. 

 

Gerbeaud represents to me everything

my life has snatched from me,

the one and only just taken away,

and a tray full of the rest left here.



FeltöltőN.Ullrich Katalin
Az idézet forrásaN. U. K.

minimap