A. Túri Zsuzsa: Emlékek az embertelenségről

Petschauer

Fára mászni és kukorékolni
mire volt jó a mentesség
az érmek itt nem értek semmit
s a semlegesség
nem létezett
honfitársai gyalázták 
nem az ellenfél
jéghideg víz fagyott testére
megfagyott ő is estére
miközben szemei előtt
aranykardok villogtak.

***

Amikor az utolsó remény is
elhalt mert nem válogatták ki munkára 
tudta felesleges miközben sorban állt a kamra előtt öregen 
vacogva arra gondolt talán lehet 
üzenni 
a környező falvaknak
az emberek elhiszik
eljönnek megsemmisíteni az embertelen
világot megmentik aki menthető lehet 
üzenni 
füstjellel 
a környékre és esetleg 
haza.

***
A menet megállt s vele a csizmacsattogás
elhallgatott az ének 
csönd lett teremtés előtti 
visszanéztek rá ahogy kilépett a sorból 
eltűnt a nyaklánc mondta 
könnyek közt hajolt a földre 
az első ütés után az árokba fordult
a mama nyaklánca eltűnt suttogta 
miközben puskatussal agyonverték.

*** 
Nem hitte el amit meséltek
szerintük összevarrják az ikreket 
ő azt mondta hiszem ha látom
de nem volt ideje
ment ő is az első csoporttal
a feleslegesekkel
a kamrák felé.