Marno János: Varjúháj

Minek élni, ha felhívsz egy nőt,

és az kisvártatva sivalkodni kezd neked,

mint egy disznó, hiszen ismered,

küllemre is az, és nehezen leplezett

vágya, hogy végre leölje őt valaki,

olyasvalaki, aki együtt visít a vérfürdőben

vele. Minek élni öldöklésre kényszerítve,

perisztaltikádat a négy égtájnak kitéve,

mivel az ötödiket maga rejti magába,

s csak az halad így végig benned,

amit álmodban, azaz halva ettél meg.

És  az álomban egy kerti asztal mellett

ülve csend volt, csak a madarak csiviteltek,

s ott ült még a szemed sarkában egy varjú

is egy korhadt karón, hájasan és hallgatagon.