Marno János: Februári fohász
Februári fohász (Magyar)Dávidnak
A költő szőrcsuhába bújik, medve barlangjába, ahol a téli álmát alvó állatot megölte. Majd ledőlt melléje a vértől sáros földre, s maga is elaludt. Ó, Uram, fent az égben, vagy ha ott már rég nem, hanem befészkelődve a dolgok lelkébe a mélyben, honnan ki nem bányász téged többé semmilyen figyelem, add, hogy így végezzem én is, tíz körmömmel és néhány fogammal meg fogcsonkommal magam tépjem-marjam szét álomszuszék medvémet, mely ha megmordulni talál, összetévesztem őt a szabadban szakadó éggel, vagy üszkösre égett belemmel, melyben a halál most réved el. S még nekem ront, amint felriad.
|
Kérjen fordítást! |