Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Marno János: Prometeo (Prométheusz Olasz nyelven)

Marno  János portréja

Prométheusz (Magyar)

” …fájdalmában egyre mélyebbre nyomult
a sziklába, míg eggyé nem vált vele”

(Franz Kafka: Prométheusz)

 

Májfoltos sziklafal. Sasokkal néz
farkasszemet kínjában az alvó,
felugrálva álmában, mint Kafka,
s tépődve, hogy mindez mire való;
szája sarkán az odaszikkadt méz-
ga megrepedezik. Mert miről van szó?
Hogy mégse volna elragadtatva
hivatalától, mely a sziklához
láncolja, rábízva hogy mit hámoz,
ügyét tekintve, mit hoz ki magából?
Mája, sasok lakomája, nem fogy; ha-
nem falatról falatra haladva
gyarapszik, cseppenként magába fojtva,
akárha szivacs, az alvót. S a szikla
is álca csupán, sőt tálca, élére
állítva felsőbb szeszélyből, s szemlére
kínálva a kín falatjait. Mérge
illatul származik vissza az égbe,
mintegy a forma szerint. És ha fordul
az álom, mint álmában Kafka, mivel
ő mégiscsak idegen itt, indulhat
sétába oltani parázsló fejét.
Melyet földnek szegez, amint elhalad
az említett oltár előtt. Mert nem hajt
semmire különösképp. Csak tűnődik,
a forma kedvéért, hogyan adja le,
hogy is adhatná fel tűnt tartalmait.



FeltöltőBakó Mariann
KiadóP'Art Könyvek
Az idézet forrásaNárcisz készül
Megjelenés ideje

Prometeo (Olasz)

“… nel suo dolore si spinse sempre più in profondità
della roccia, fino divenir tutt’uno con essa”
(Franz Kafka: Prometeo)
 


Parete rocciosa coperta di macchie di fegato.
Il dormiente, in preda all’angoscia, guarda con
sfida l’aquila, sobbalzando nel sonno, come Kafka,
e tormentandosi, a cosa mai serve tutto questo;
agli angoli della bocca s’è screpolata e s’è esiccata
la resina. Perché di che cosa si tratta?
Che tutto sommato non sarebbe sodisfatto del
suo ufficio, che lo incatena alla roccia, facendo
affidamento su di lui cosa ne tirerà fuori riguardo
la propria vicenda, cosa può estrapolare di
se stesso? Suo fegato, banchetto delle aquile, non
diminuisce; ma proseguendo boccone a boccone
accresce, reprimendo dentro di sé goccia a goccia,
come se il dormiente fosse una spugna. E anche
la roccia è solamente una maschera, anzi un vassoio,
impostato da un capriccio superiore, offrendo
bocconi di supplizio, esposti all’osservazione.
Il suo veleno, torna al cielo come fragranza,
grosso modo secondo la forma. E se il sogno
prende la svolta, come Kafka nel sogno, perché lui
tutto sommato è un estraneo qui, può avviarsi
a far una passeggiata per spegnere la sua testa fumante.
Tenendola con lo sguardo fisso a terra mentre passa
davanti al suddetto altare. Non tende a niente
in particolare. Sta solo vagheggiando per amor della
forma, per come sbarazzarsi, per come potrebbe
rinunciarvi agli contenuti perduti.
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap