Eörsi István: U zadnje vreme (Újabban Szerb nyelven)

zsendül bennem
a gyanú, miszerint a
látszat segítségével
becsaptam magam, hetvenhárom évig
úgy éltem, mintha
nem érnék soha véget.
Újabban mellém szegődött
koromfekete éjben
Leukémia asszony,
neve után ítélve
görög szépség,
lantot pengető múzsaféleségnek
képzelem el,
ki fehér lepelbe bújtatja megejtő
tagjait, barna haja
a hátára omlik -
a másik neve is szép,
megnyerő hangzású, “Heveny”,
ízt, csínt, tüzet ad
a klasszikus zengésű női csábításnak –
újabban liaisonom van
a koromfekete éjben
Leukémia Hevennyel,
és nászunk gyümölcse ezúttal bennem érik.
Új, lázas helyzet ez, mely
most még megszokhatatlan,
mint újdonság, sokat ígérő,
mint távlat – miféle távlat?
Hisz éppen a táv került
a kétely kereszttüzébe –
mint távlat csupa forró
feszültség és jeges
reménytelenség, mely tán
újdonsággal kecsegtet –
De miféle újdonsággal?
Fennakadok e kérdés
kampóján, kapálódzom,
leszakadok róla,
futok a frizsiderhez
kikapom belőle
a fokhagymás disznósajtot,
Leukémia, drága,
ne bánkódj, amiért
az új szenzációkat
– ameddig tehetem még –
elegyítem a régi
romlatlan örömökkel –
minden más tekintetben
tiéd az utolsó szó.

klija u meni
sumnja prema kojoj
pomoću utvare
sam sebe prevario, sedamdesettri godine
živeo tako kao
da sam beskonačan.
Nedavno tokom jedne garave noći
pridružila mi se
gospođa Leukemija,
sudeći prema imenu
Grčka lepotica,
zamislio nju kao nekakvu
muzu koja na lauti svira,
koja belom skutom skriva
čarobne udove, njene lokne
na leđa padaju –
i drugo njeno ime je lepo,
očaravajući zvuči, „Akutna“,
klasičnoj milozvučnoj ženskoj pomami
ukus, okus, vatru daruje –
u zadnje vreme u garnoj noći
u tajnoj ljubavnoj vezi sam
sa Leukemijom Akutnom
i plod naše ljubavi ovog puta neće sazreti.
Nova, grozničava situacija je na koju
se za sada ne mogu naviknuti,
kao novina mnogo obećava,
kao budućnost – kakva budućnost?
Ta upravo je perspektiva stigla
u unakrsnu vatru sumnje –
kao perspektiva samo je vruća
napetost i ledena
beznadežnost koja možda
sa novinom mami –
Ali sa kakvom novinom?
Zapinjem na čengelu tog
pitanja, koprcam se,
otkidam se,
trčim do frižidera
zgrabim
belim lukom namazanu švarglu,
Leukemijo draga
ne tuguj zbog toga
što nove senzacije
– dokle god sam u mogućnosti –
sa starim neiskvaranim
radostima mešam –
u svakom slučaju
zadnja reč je tvoja.