Ady Endre: A fighting Jesus-and-Mary (Egy harci Jézus-Mária Angol nyelven)

Néha úgy tör rám pogány módra

Ez a kicsi, magyar világ,

Hogy szinte én is elkiáltom

A régi Jézus-Máriát,

A harci Jézus-Máriát.

Mit vétettem és mit akarnak?

Hiszen én mindent elhagyok,

Dalt, életet és dicsőséget.

De az igaz: az én vagyok,

De a magyar: az én vagyok.

Láttam én már delelő csordát

Vizetlen kútnál, szenvedőn.

Kiszáradok, én, bús forrás is,

De ne bántsák a szemfedőm,

Ne érintsék a szemfedőm.

Ne jöjjenek majd vezekelni,

Ne nyögjenek, ha meghalok,

Dögöljenek meg éhen-szomjan,

De az igaz: az én vagyok,

De a magyar: az én vagyok.

Nem kellett, amit fölkináltam?

Majd jön idő, hogy kellene.

Jézus-Mária, mit is tettem?

Vad csordának kell-e zene?

Óh, pusztába-halt, szent zene.

Sometimes so pagan is the assault

Of this small world of Hungary

That I too likewise shout the cry,

The ancient Jesus-and-Mary,

The fighting Jesus-and-Mary.

What has been my sin? What is wanted?

Everything I will lay aside,

Poetry, life and reputation,

But truth and justice: that am I,

And Hungarian: that am I.

I have seen ere this the suffering

Standing athirst at empty well;

I too, paltry spring, will be dried up,

But let no one disturb my pall,

Lay not a finger on my pall.

Let no one come to show repentance,

Let them make no moan when I die,

Let them perish of hunger and thirst,

But truth and justice: that am I,

And Hungarian: that am I.

Did they not want what I had to give?

In time to come `twill welcome be.

Jesus-and-Mary, what have I done?

Do savage beasts want poetry?

Oh scapegoat, holy poetry.