Ady Endre: Az egyetlenek sorsa

Mégis mi fog történni az igazi egyetlenekkel, a dölyfös individuumokkal avagy egoistákkal, mint a svihák Barrès csúfolja őket? Mi lesz azokkal, akik nem a maguk kis cirkulusaik megzavarása miatt remegnek és dühöngnek, nem is a bőrük miatt? Azokkal, akinek a világ fölfordulása, a megvetett és mégis pótolhatatlan, zagyva, egész világé, azért sérelmes, mert agyonnyomja a különb világot, őket, az övékét? Az ő katasztrófáik még a világkatasztrófában is megrendítők s az ő világaik nem tűrik el a térkép-kiigazításokat, mint a Föld világáé. Boldogak azok, akik most megriadtan, egyszerűen eldobják a különbözés maszkját, melyet rájuk hiúság, divat erőletett s szaladhatnak nyájaik felé, melyektől kissé elkalandoztak. Sohse volt nagyobb szerencse mindenkihez tartozni, mint ma és sohse roppanhat össze szörnyűebben, mint aki egyetlen. Ők most az áram-mutatók, erőmérők, s ha holnap még találkozunk velük, ez azt fogja jelenteni, hogy a világ mégsem fog a tegnapiból egészen mássá zuhanni vagy fölcsapódni.