Ady Endre: A végtelen szerelme

Mindent akartunk s nem maradt

Faló csókjainkból egy falat,

Vágy, emlék, bánat, cél, okság,

Egy pillanatnyi jóllakottság.

Vonaglottunk bízón, nagyon,

Hős estén és hideg hajnalon.

Pállott harctér szegény testünk

S jaj, örömre hiába lestünk.

Roskadjunk le a Sors előtt

Két gyáva, koldus csókmívelők

Mindegy, kik küldték, kik adták,

Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,

Mint a hajrás, kis szerelmesek.

Túl vánkoson, leplen, igen

Sírva láttuk meg: ez se Minden.

Be' búsak vagyunk, be' nagyok,

Csókokban élő csóktalanok

A Végtelent hogy' szeretjük:

Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

Ady Endre: 1877 – 1919