Arany János: A vén gulyás

1

Egy pohár bor a kezében,

Bora elfoly, keze reszket,

Vén gulyás ül a karszéken

Mult időkre emlékeztet.

2 

Hosszú évsor nyomja vállát,

Száz esztendőt emlegetnek;

Elég volna hagyománynak,

Elég volna történetnek.

3

Ifj'urakkal iddogál sort,

Kik, mint gyermek a toronyra,

Oly bámulva, oly szédülve

Néznek e nagy életkorra.

4 

Elgondolják, hogyha évök

Összeraknák hárman, négyen,

Az ha lenne olyan lépcső,

Ami e tetőig érjen.

5 

S elgondolják, hogy kedélyre

Három-négy sem ér ez aggal,

Ki nevet, iszik, danolgat

Tréfaűző ifj'urakkal.

6

"Azt a régit, Marci bátya!"

S felkurjant a kedvenc nóta!

Ki tudná hanyadszor fúja!

És ki tudná, hogy mióta!

7 

"Hej Nagy-Kőrös híres város,

Ez s ez ottan a nótáros..."

De az mégsem oly keserves

Mint a: "gonosz komiszáros."

8 

Erre még most is neheztel,

Nem felejti a vén pásztor:

Sok borsot törhettek egymás

Orra alá, egyszer-másszor.

9 

S ki a rövdebbet húzá,

Az ellenfél, hol azóta?...

Csak a Marci bácsi ajkán

Élteti egy öreg nóta.

10 

Így danolgat, így beszélget

Ama régi jobb időrül,

Közbelopván egy-egy rejtélyt

Hol tinórul, hol üszőrül.

11 

Körben ülnek hallgatói

S egyik így szól ingerkedve:

"Hát a halál, - Marci bátya?...

Volna-e már hozzá kedve?"

12 

Nem felel rá; most az egyszer

Úgy tesz, mint aki nagyot hall,

Néz sokáig a padlóra

S döföli az ónas bottal.

13 

Végre homlokát felütve

Néz merően, szól nyugodtan:

"Beszámoltam minden ősszel,

Kárban soha nem maradtam.

14 

Egy borjúfark sem hibázott,

Ennyit sem tud rám a gazda;

Még apjának, nagyapjának

Sem volt soha rám panassza."

15 

S leül biztos öntudattal

Hogy rendén a számadása.

Nem hiányzik-é majd végül?

Nem én dolgom, - azt ő lássa.

16 

S ujra felpirul kedélye,

Had busúljon aki káros;

Jót iszik rá és felkurjant:

"Hej Nagy-Kőrös híres város!..."