Babits Mihály: Wie heiße Knochen am Scheiterhaufen (Mint forró csontok a máglyán Német nyelven)

Nem az énekes szüli a dalt:

a dal szüli énekesét.

Lobbanj föl, új dal, te mindenható!

Szülj engem újra, te csodaszép!

Most beteg a testem. A földi

vágyak messze nagyon...

Mint ropogó csontok a máglyán,

heverek forró ágyamon.

Barátaim elhagytak engem:

egyedül maradtam már.

Lelkemet kiüritettem,

mint aki nagyobb vendéget vár.

Úgy fekszem itt, mint a főniksz,

ki félve reméli a tüzet,

amelyen el fog majd égni

s amelyből újraszület.

Lobbanj föl, röpíts el engem

piros szoknyáid között:

egy dallal ölöm meg azt aki

voltam, és már más leszek.

Nem az énekes szüli a dalt:

a dal szüli énekesét.

Lobbanj föl, új dal, te mindenható!

Szülj engem újra, te csodaszép!

Nicht der Sänger gebärt das Lied:

Das Lied gebärt den Sänger.

Entflamme neues Lied, du Allmächtige!

Gebär‘ mich wieder, du Wunderschöner!

Mein Körper ist jetzt krank. Die Erden

wünsche, sind sehr weit weg

wie knackige Knochen am Scheiterhaufen

liege ich auf meinem heißen Bett.

Meine Freunde haben mich verlassen:

Ich blieb ganz alleine hier.

Meine Seele habe ich entleert,

wartend auf einen Gast mit Gier.

Ich liege hier wie der Phönix,

wer ängstlich hofft auf Feuer,

auf dem es verbrannt wird,

wie die wiedergeboren, von heuer.

Entflamm, flieg mit mir weg

zwischen deinen roten Schauben:

Ich töte der mit einem Lied, den,

der ich war, mit den Glauben.

Nicht der Sänger gebärt das Lied:

Das Lied gebärt den Sänger.

Entflamme, du neues Lied, du Allmächtige!

Gebär‘ mich wieder, du Wiedergänger!