József Attila: Zu meinem Geburtstag (Születésnapomra Német nyelven)

Harminckét éves lettem én –
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll-koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amíg szóból értek én,
nem lesz tanár e földtekén" –
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní
tani! 

Mit Zweiunddreißig gönn ich mir –
jetzt dies Poem als Souvenir
Kinker-
litzerl:

So kriegt von sich hier ein Geschenk
in diesem Café-Eck-Versteck
meiner
einer.

Zweiunddreißig Jahre, golden.
Immer Schulden, das in Gulden.
Leiwand,
mein Land!

Literat mit Lehrkraft-Dasein,
einer, der viel mehr schafft als ein
echter
Fechter,

ward ich keiner. Das Szegeder
Studium zersägte der Herr  
Edel-
Schädel.

Meine „Reines Herzens”- Verse
verurteilte er bis aufs Schärfste.
Den Degen
deswegen

führte er hitzig gegen mich.
Sein Patriotentum an sich
besitzt
Gesicht:

„Solang ich hier mein Dasein friste,
missen wir Sie von der Liste" –
munkelt er,
der Funkelnde.

Herr Anton Horger freuet sich,
„Grammatik liegt dem Dichter nicht!”
Welch Sumpf-
Triumph! –

Von mir bekommt die Nation
nicht schulischen Treuelohn:
die Tat als
Zitat!