Szendrey Júlia: Elfojtott könnyeim

Nehéz bántalmak égető

Könyűje forr szememben,

míg olthatatlan gyűlölet

Szikrákat szór szivemben!

S elfojtani kell könnyei,

Nehogy valaki lássa,

Kacagnom kell, kinomnak hogy

ne halljék sikoltása.

Oh, mert oly édes diadalt

Szerezne a világnak,

Látván, szivemben nyilai

Mi mélyen behatának.

Könnyek, szivembe vissza hát,

Még jobban gyulaszátok,

Mint olajcseppek a tüzet,

haragját úgy oltsátok! –  –

Méregkehelylyé lön szívem

A sok keserű könnytül;

Ki szomját benne oltaná,

meghalna egy cseppjétül!

Pest, marc. 27. 1856