Szendrey Júlia: Fiatal leánynak

(Mari testvéremnek.)

 
Ne óhajtsd a nyarat,
Örülj tavaszodnak,
Mert a nyári naptól az élet virági
Oly hamar elnyilnak.

Érd be a bimbóval,
Ne vágyd virágzását,
Közel hervadása a kinyilt virágnak,
S fáj látni hullását.

Zárt bimbó még kebled,
Csupa vágy, reménység,
Mivé változtatja majd a teljesülés,
Nem ís sejtheted még,

Legédesebb vágyad'
Ne Ízlelje ajkad,
Mennyi keserűség van vegyítve hozzá,
Hogy soha ne tudjad.

Maradj a reménynél,
Nincs nagyobb boldogság,
Az egész életnek gyönyörei közt ily
Élvet egyik sem ád.

Hogyha én szivemhez
Ily közel nem állnál,
Mondanám: szakaszszon bimbóban a halál,
Hogy ne virágozzál.

Magaddal vihetnéd
Igy álomképeid,
A földnek szenyjétől még be nem piszkolva
Kebled szentségeit.

Így csak azt kívánom,
Hogy adjon az élet
Olyan boldogságot és annyi örömet,
Mint én tőlem elvett!