Adorján Emil: Édesanyámnak

Kicsi koromban, régen megszoktam,

s azóta is imádkozom érted,

áldott legyen minden-minden lépted,

de itt-ott mégis megbántalak talán,

bocsáss meg nékem,

borús fiadnak,

édesanyám.

Hibás vagyok, de nemcsak én magam,

bűnös még a gondot hozó élet,

bánat, kín, jaj, átkok, szenvedések

s könny is csillog néha két szemem falán,

csak te nem látod,

rejtem előled,

édesanyám.

Ilyenkor mindig úgy visszasírom

elvesztett vidám gyerek magamat,

mikor meséltél, s én hallgattalak,

szép volt a mese életem hajnalán,

s nem is lesz többé

szebb mese annál,

édesanyám.

Te tanítottál minden nótára,

Neked köszönöm sok-sok kis dalom,

cserébe csak a szívem adhatom,

szegény vagyok én, nincs cserepes tanyám

taníts még egyszer

régi nótára,

édesanyám.

Eltűnt a mese, hallgat a nóta,

kenyérgond, ruha, ez most az élet,

s esti imámban csak arra kérlek,

borús fiadnak néha bántó szaván

ne haragudj meg,

bocsáss meg néki,

édesanyám.