Géher István: Esztendők éve

a hatvankettedik, amikor ezt

leírja, már elmúlt, mögötte van,

amit visszatekintve megfelez,

hogy legyen, aki fiatalosan

egy kopasz fejet közszemlére tesz.

(egy kortárs írta épp akkoriban,

hogy "élek-e még kétennyit? ez a

kétely zár, ez a kétely nyit.") maga

se tudja most már, miután megélték,

megélné-e a felének felét,

ha lenne is jövője, amiért még

itt maradna... lehajtja a fejét

az előtt, aki lesz, jöhet a vénség

motyogva, hogy még mindig nem elég -

mert amíg él a test, a lélek el nem

hiszi, amit tud: hogy az élet elment.