Bakonyi Károly: A Tisza-füzesben
A Tisza-füzesben (Magyar)Az újra ébredő Tisza-füzesben Egy napsugáros, tavaszi napon Kacsára, gémre váró néma lesben Állott magában kisded csolnakom.
Ringó habocskák lágyan átölelték — Miként szerelmes hableány keze — Lágy altatódalt suttogott felé a Közelgő alkony hűs komor szele.
Az újra ébredő Tisza-füzesben Épen rügyezni kezdtek már a fák; A bokrok ágain dalos madárkák Bús hangjukat először hallaták.
A tiszta-kék, felhőtlen alkonyégen A sárga hold a fénynyel küzködött, És szembe' véle bíbor tűzben égve Állott a nap a nagy város mögött.
Kacsára, gémre váró néma lesben Szemem járt erre-arra szerteszét, S feszült kebellel, hallgatag figyeltem A néma tájnak legkisebb neszét.
A part felől zengett egy csendes ének, Szerény halászok estimája tán; Kiséretül békák zenéje hangzott — A megszokott dal itten a Tiszán.
Errébb, előttem, ott a bokrok alján A táji szarkák gyűlést tartanak, Cserregve szálltak össze innen-onnan, Amíg lesülyedt teljesen a nap.
A tiszta égbolt mint egy sima függöny Hajolt a bánatos füzek közé, S a fát, galyat, a bús, kopasz bozótot A víz kaczéran visszatükrözé.
Kigyúlt az első csillag már az égen, Közelgetett az este csendesen, És ritka, szürke köd borult a tájra Mint ébredő, homályos sejtelem.
S amig borúit az alkony a vidékre Eltűnt a holdnak széles udvara — És olyan édes, bájos fényben úszott Az álmatag bűbájos éjszaka.
|
FordításokNémetIn der Theiss Weide Mucsi Antal Kérjen fordítást! |