Szabolcska Mihály: Áldjon meg az Isten

Áldjon meg az Isten, hogyha nem szeretsz is,

Hogyha már az enyém soha nem lehetsz is.

Minden szál virágért,

A mit nekem adtál, ezer annyit adjon,

—Lábaid nyomán is gyöngyvirág fakadjon!

Áldja meg, áldja meg hajad minden szálát,

Mást szerető szived minden dobbanását;

Tegyen oly boldoggá

A milyen én voltam, — egy-egy pillanatban,

— Mikor a kezedet néha megfoghattam!

Az örök bíró is majd a másvilágon,

Teneked még az is, ott is megbocsásson...

Büntetésre valót

A jó• Isten úgyis mit találna már ott:

 — Hogyha egyszer az én szivem megbocsátott?