Szabolcska Mihály: Újév

Soha ilyen visszás találka,

Hogy az esztendők változása

Télvíz időre essék!

Mikor az ég, föld csupa bánat,

S jeleképen a nagy megújulásnak

Sehol egy csöpp jelenség !

Mikor az ég, föld csupa óság,

Úr mindenen a mulandóság,

S alig jön nap az égre.

A természet is mást tanítna,

Ha rügy fakadna, rózsafa kinyitna,

Az új-év reggelére !

Ha rügybontó májusi éjre

Esnék az új-év születése,

Mikor hajnalra kelve :

Láthatni nagyszerű csodákban,

Miképen munkál elszét a világban

Az Ur teremtő lelke !

De így — az új-év virradása

Csak a köd és tél folytatása,

Unalom, szomorúság . . . —

Mi volna, ha száz jelbe', képbe'

Ragyogna ránk az új-év reggelére

Az örökkévalóság? !