Zempléni Árpád: Zum Ferier der Tiszabecs (Tiszabecs ünnepére Német nyelven)

Petőfi szellemének,

Hozom üdvözletét.

Rákóczi lelke, halld meg

Az égben, s áldva légy !

Itt kélt föl a szabadság

Mint hajnal-pirkadás.

Itt zengett föl először

A kurucz riadás.

Lerázta lánczos örvét

A nép és fölkele,

A rozsdás rabbilincs volt

Legelső fegyvere.

Az elnyomott keservet,

Az elfojtott panaszt

Azzal torolta itt meg

Az együgyű paraszt.

Várába bujt a zsoldos.

A labancz reszketett.

Belőlük raktak itten

Véres kereszteket . . .

Virág, cserág fogadja

S dal zeng, amerre lép,

És övé lett az ország

És övé lett a nép.

De a győztes „szegénység“

Búsult vezértelen;

Egvre sohajla: »Jöjj el

Rákóczi fejdelem.

Ki szép vagy mint a Chérub,

S bátor mint Márs maga:

Jövel, jobbágyok atyja,

Magyarság csillaga.

Balvégzet és dicsőség

Legendás gyermeke,

Jövel Rákóczi! rád vár

Atilla nemzete! . . .«

S eljött Rákóczi. Itt járt

Hófehér paripán.

Itt tört át a labanczon,

Itt ment át a Tiszán.

S Tiszán túl és Dunán túl

Fölzendül Hunnia

Fölzeng:„Pro libertate,“

Föl zúg: „Pro patria“

Virág, cserág fogadja

S dal zeng, amerre lép,

És övé lett az ország

És övé lett a nép.

S ma is, két század múltán

Emléke tiszta, ép;

S másé lett bár az ország,

Ma is övé a — nép.

Um den Geist von Petőfi,

seine Grüße bringend.

Rákóczis Seele, hör zu,

sei immer gesegnet!

Hier, wo die Freiheit entstand

wie Morgendämmerung.

Hier erklang zum ersten Mal

der Kurucz Aufstellung.

Schüttelte die Ketten ab,

das Volk und erhob sich

die rostigen Handschellen

als erste Waffe stich.

Unterdrückte Bitterkeit,

sehr grimmig und sauer,

es hat sich damit gerächt,

der depperte Bauer.

Der Söldner versteckt im Schloss.

Das Labanz zitterte.

Aus denen wurde gestellt,

hier die blutigen Kreuze.

Blumen, Lorbeer empfängt ihn

Gesang, wo er auch stand,

und das Land gehörte ihm

‘d das Volk war in der Hand.

Doch die siegende „Armut“

traurig und Chef loser;

jammert ewig: »Komm zu uns

du Rákóczi Herrscher.

Wer ist so schön wie Cherub,

‘d mutig wie der Mars selbst:

Komm, Vater der Zinsleute,

Ungarns führende Stern.

Das verhängnisvollen Ruhms

der legendäre Sohn,

Komm Rákóczi! Dich wartet

Atillas Nation! «

‘d Rákóczi kam. Er war hier

auf einem Ross, ganz Schneeweiss.

Hier durchbrach die Labanczen,

‘d überquerte die Theiss.

Jenseits der Theiss ‘d der Donau

das Lied für Hunnia hört

Klang die „Pro libertate“

und die Pro Patria grölt.

Blumen, Lorbeer empfängt ihn

Gesang, wo er auch stand,

und das Land gehörte ihm.

‘d das Volk war in der Hand.

‘d heute, nach zwei Jahrhundert

die Erinnerung blieb;

das Land gehört jetzt andern,

das Volk gehört noch – ihm.