Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Kosztolányi Dezső: Oraison funébre (Halotti beszéd Francia nyelven)

Kosztolányi Dezső portréja

Halotti beszéd (Magyar)

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
"Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék",
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: "Hol volt...",
majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: "Nem volt... "
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

1933



Az idézet forrásahttp://mek.oszk.hu

Oraison funébre (Francia)

Voyez-vous, mes amis, tout à coup, il n'est plus.
Il nous a laissés seul. Nous voici donc cocus.
Nous l 'avions tous connu. Ni génie, ni apôtre:
il n'était qu'un coeur tout proche des nôtres.
Mais il est mort.
Comme la terre.
Écroulé, l'éphémère
trésor.

Tirez la leçon tous de ce destin précaire.
Ainsi est l'homme. Un unique exemplaire.
Il n'avait ni n'a pas de sosie aujourd'hui,
et comme aucune feuille n'aura de sosie,
il n'aura son pareil dans le temps infini.

Voyez sa tête et ses si chers yeux engloutis
par sa face. Et sa main déjà perdue dans une
inexprimable brume,
pétrifiée comme une relique
désormais archaïque,
le secret ancestral que cette vie résume
y étant gravé par des runes.

Quoi qu'il fût, il était d'une chaleur qui luit,
les gens savaient et proclamaient: »C'est lui.»
A sa façon d'aimer tel ou tel plat,
de parler – ah, sa bouche qu'aujourd'hui scella
le silence, ah ce ton qu'on entend résonner,
comme la cloche des églises immergées,
de dessous l'eau, puis la voix de naguère:
«Apporte-moi un peu de fromage, ma chère», –
ou de boire du vin, d'admirer la fumée
qui montait de sa cigarette bon marché,
et de toujours aller, courir, téléphoner
en tissant de son rêve le fil coloré:
le signe lui venait resplendir sur le front
qu'il était seul ce Lui parmi tant de millions.

On a beau le chercher, on ne le trouve plus
ni en Asie ni au Cap: ni vu, ni connu,
le passé l'ignore, et, dans l'avenir qui brille,
n'importe qui peut naître encore, mais pas lui.
Plus jamais n'éclatera, plus jamais
son drôle de sourire pâle, un peu de biais.
Fée Fortune elle-même jamais ne saura
produire ce miracle une deuxième fois.

Mes chers amis, ce cas est tout a fait semblable
à celui de tel homme de la fable
auquel un jour la vie pensait,
et nous de raconter tout de suite: «Il était…»,
puis l'écrasa le ciel affreux de tout son poids,
et nous de l'évoquer, pleurant: »Il n'était pas…»
Ci-gît le grand lutteur transformé en statue
de lui-même, figé, s'étant à jamais tu.
Aucun produit ni voix ne le réveillera,
ni des larmes en flux: il était. Une fois.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.c3.hu/~eufuzetek/fr

minimap