Kosztolányi Dezső: Poet în secolul XX (Költő a huszadik században Román nyelven)

Az önimádat büszke heverőjén
fekszem nyugodtan, s a paplanomra sárgán
hull éji villany, nappali verőfény.
Füst és kávé között henyélek,
mivel a dolgom, végzetem csak annyi,
hogy élek.
Csak annyit érünk, amennyit magunkba,
mit nékem a hazugság glóriája,
a munka.
Mit a csaló próféták csácsogása,
nem alkuszom én semmiféle rúttal,
se a labdákért ordító tömeggel,
se számarányokkal, se Hollywood-dal.
Tőlem locsoghat megváltó igéket
s unalmas őrültségeket az ép ész,
nem az enyém a század rongy bohóca,
se a felhőkbe zörgő, bamba gépész.
Nem kell hatalmasoknak úri konca,
s a millióktól olcsó-ócska kegy.
Azt hirdetem, barátim, sok a kettő,
de több az egy.
Recsegjen a múlt s a bárgyú jövő is,
nekem magasabb kincset kell megónom.
Uralkodom tűzhányó kráterén is,
még áll a trónom.
És önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé,
s a peremén
a gőgös írás:
én.

1931

Lenevesc pe patul trufaș al iubirii
de sine, pe plapumă, ca-n plină zi,
cade lumina galbenă a nopții.
Între fum și cafea stau tolănit,
căci treaba mea, destinul mi-e doar
de a trăi.
Suntem, cât ne spune vocea minții,
ce-a fi pentru mine munca, sau gloria
minciunii!
Ce văicăreala profeților escroci! -
nu mă târguiesc cu nime',
nici cu mulțimea urlând pentru minge,
cu Hollywood, proporții de numere.
Mintea sănătoasă poate spune prostii
plictisitoare de mântuitor,
clovnul secolului nu este al meu,
nici mecanicul bleg, în nori zdrăngănitor.
Nici împărțeală cu domnii nu vreau,
nici grații ieftine, vechi, cu duiumu'.
Prieteni, eu cred că doi e mult,
dar mai mult e unu.
Să scârțâie trecut și viitor năuc,
comoara mea ce îngrijesc, e alta.
Domnesc și peste cratere de foc,
tronul meu stă-n slavă.
Și totdeauna mă măsor numai cu mine.
Cuvintele-mi ce cad, sânt de-aur grele.
Pe fiecare, ca rege, chipul meu,
iar pe margini
scrisul îngîmfat:
eu.