Kosztolányi Dezső: Com'è toccante un poeta mediocre (Egy rossz költő mily megindító Olasz nyelven)

Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
kabátja gombja fityeg, s kiadatlan verseit fütyörészi
a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
gyűlölet, irigység, mely messziről valami éteri
bánatnak látszik. Mellette a híresek,
kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad
hangversenytermek tapsai, kalmárok, vagy szerencsevadászok.
Kopaszodó, büszke apostol-homlokára az élet
tette könnyes koszorúját, fölistenítve
ifjúkori álmát, melyben egyre jobban hisz.
Még a rossz táplálkozástól és tüdőbajából származó
soványsága is stílusos. Akár a könyvben.
Hiába beszéltek, kritika, irodalom.
Ő az idealizmus. Ő az igazi költő.

Com’è toccante un poeta mediocre. Di lui non si

è più parlato per anni, poi, piano l’avevano scordato.

Cammina lemme – lemme, consunto e incanutito,

dal lacero capotto ciondola un bottone, fischia

le sue poesie inedite al vento invernale. Quanta

alterigia e forza. Sul suo viso l’odio, l’invidia, visto

da lontano sembra un’eterea tristezza. Vicino a lui

i famosi, coloro, che vengono esaltati dagli articoli

a pagamento e festeggiati nelle sale di concerto dagli

applausi scroscianti, affaristi o avventurieri. La sua

fronte apostolica sempre più stempiata la vita aveva

cinta con la ghirlanda di lacrime bagnata, deificando

i suoi sogni della gioventù, in cui continua credere

sempre più fermamente. Perfino la sua magrezza,

originata dalla denutrizione e dalla tisi, è elegante.

Come lo è pure nel libro.

Invano i discorsi della critica, della letteratura.
Lui è l’idealismo. Lui è il poeta vero.