Vados Anna: Átszállások

Kocka alakú a váró. 

Beton és üveg, fikusz a sarokban,

kilátás egy kisvárosra, hátrébb a tenger.

Kire, mire vársz, amikor mindenki elment,

talán, hogy felfogd végre, itt vagy egyedül.

Ők már fényes irodákban ülnek,

amíg te itt,

és a mindig egyforma hangú nőt hallgatod,

tájékoztatjuk kedves utasainkat, és a vonatra

várakozókat, hogy a menetrend szerint –

Jelentéktelen vagy, azért hagytak itt,

nem ez az igazság, de ezért remeg

a köldököd mögött a tenger.

Ezt a hangot verik vissza a partok,

nem vagy fontos, nem vagy fontos,

felcsapnak és visszahúzódnak,

sirályok ereszkednek a kikötőbe,

itt lettél hagyva,

olyan ez, mint az évszakváltások

rendje, vagy a vonatkésés,

amikor felszállsz, hogy benyiss hozzájuk,

kilincs a kézben, felnéznek rád,

távoli az ismerősök arca,

a szívélyességtől ráncos a bőröd,

ha behunyod a szemed, érzed

a hánykolódást, 

ahogy a várakozás meg a búcsúzkodás

hullámokat vetnek.