Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Móricz Zsigmond: A boldog ember

Móricz Zsigmond portréja

A boldog ember (Magyar)

Első beszélgetés
Joó György elmondja röviden, dióhéjban az egész életét


– Én elmondhatom, hogy egész életemben boldog voltam, soha semmi bajom nem volt.
Már mikor kilencéves voltam, tizedikbe, meghalt az édesapám. Én már akkor mingyárt kisgazda lettem a háznál, mert a testvérbátyám, Gedeon nem szerette a falusi gazdálkodást, rám hagyta, ő meg csak gép mellett szeretett lenni. Nem szeretett se kapálni, se kaszálni, se semmi mezei munkát, de ha jött az aratás, akkor ő mindig olyan volt, mint a mocskos inas, mindig ott peckáskodott a gép mellett.
Én voltam az édesanyámnak a segétsége. Már kis iskolás koromba is énvelem beszélt meg szegény mindent, hogy mit csináljunk, még a pört is, mert édesapám halála után megrohantak bennünket az irégyek, és elperelték negyedfélköblös erdőnket.
Árva voltam, és tizenhárom éves koromban beállottam a méltóságos Salánky Arvéd úrhoz mint ostoros gyerek. Ott sok cseléd volt, egyik jobban szidott, mint a másik. Este mindig hazamentem aludni. Kihúztam, míg a hó le nem esett, akkor eleresztettek, és azt mondtam, hálistennek nem megyek többet uradalomba ostorosnak.
Otthon maradtam akkor télen, de mikor jött a tavasz, egy fiúcimborám, Files Gyuri, amék ostoros vót velem, de azt meg nem vették fel másik esztendőre Salánkyhoz, azt mondja, menjünk Beregszászba, jó pénzt lehet keresni. Mondom édesanyámnak:
– Ó, fiam – azt mondja –, ne vedd a világot nyakadba, van neked miből élni.
De én azért elmentem, szökve, hogy édesanyám nem tudta, és csak szombaton, mikor megjöttem Beregszászból, akkor látta, hogy három forint hatvan krajcárral csörgettem be. Így aztán nem bánta; akkor egész tavaszon odajártam munkára.
Másik esztendőbe egy olyan kisebb gazdálkodó ember hívott, hogy menjek neki kiskocsisnak, szántani feles fődet. Mikor meguntam, hogy ingyen kiskocsis legyek, mondom, nem fogok én mindig szántogatni másnak, elmegyek inasnak.
Írtam Gedeon bátyámnak Pestre, a meg szólt a mesterének, ő éppen szabadulóba vót mán, a meg azt mondta, felvesz. El is küldte az útikőtséget, de édesanyám elkezdett sírni, hogy nyóc gyereket hozott a velágra, és utójjára nem lesz asse, aki egy kis vizet adjon neki, én így megsajnáltam szegényt, otthon maradtam.
Otthon legénykedtem, szép étetem vót, mán jányok után járogattam, sok szeretőm vót, ki elhagyott, kit én, kitül elvertek, ki megcsalt; birtokot elvették, semmitlen maradtam, visszapereltem, megbuktam, akkor gondoltam, megpróbálom én mégis Pestet. Feljöttem 1907 őszén, tizenkilenc éves korban, Budapestre. Mingyán nagy keresetem támad, egy hét alatt keresek egy bornyút. Akkor nálunk odahaza egy kaszásnak fizettek egy forint huszat, közönséges napszámba kilencven krajcárt, itt meg egy forint hatvanat, egy forint nyócvanat adtak, pedig csak tíz órát dógoztam naponta.
E jó, mondtam és így azután én eljárogattam Pestre dógozni, minden őszön. De aratásra otthon maradtam, még fejes is vótam mán, bandavezető, én vállaltam egy csoport munkással nagy uradalomba aratási munkát, én vezettem a rótát.
Egyszer itt vóna mán az ideje házasságra gondolni. Mondják a kortársaim, menjek velek bálba Bökénybe. Ott megszerettem egy jányt, egy héten háromszor is elmentem hozzá. Nem vót messze, egy negyedóra.
De vót nálunk egy kőmivesmester, ugyán a neve Kőmives József vót. A kőmivesnek meg vót egy jánya, Erzsi, annak meg szeretője vót az én barátom, Csereklye Mihály. Oszt ezek eljátszották magukat, és a jánynak kisjánya lett, a fiú anyja meg nem akarta a házasságot, engedte, hogy az egy fiát bevigyék katonának. Hogy hazajött, azt mondja az anyjának, hogy elveszi Kőmives Erzsit. Mer tárgyalás is vót miatta, el is vesztette, egy hold földet ítéltek meg a gyereknek.
– Inkább akaszd fel magadat, mint elvedd – azt mondja az anyja.
A meg kiment az istállóba, felakasztotta magát. Mikor megtalálták, már ki is vót hűlve.
Akkor őszön én feljöttem Pestre, karácsonyra hazamentem. De mán nagyon meg akartam házasodni, mert prótekcióbul állás vót ígérve a Vagonlicsnél, arra kellett házasodni.
Megyek az utcán, azt mondja Péter Ignácné:
– Mér nem nősülsz mán meg?
– Majd. Ráérek.
– Nősülj meg, anyád itt marad halva, sose vagy itthon. Azér nem akarsz, mer Váradi Piroska nem megy hozzád.
Akkor én elmentem a bálba, éppen vót, és elizentem Váradi Piroskáér, jöjjön el.
A meg azt izente, hogy egy esztendő múlva eljön.
Nagyon megharagudtam, hogy engem még egy esztendeig akar váratni. Tudtam, kire vár, nagy család fiára, aki katona vót akkor.
Na megájj, lesz nekem táncosném.
Megyek Kőmivesékhez, mondom az Erzsinek, gyere bálba.
– Nem megyek, azt mondja, nincs kiér.
– Ne okoskodj, most gyere, híjlak.
Így jött.
Újesztendő estéjén megkértem a kezét.
Avval megnyílt nékem a mennyei paradicsom e földön. Mán abba az esztendőbe született egy olyan kislányom, mint a pacsirtamadár. Nem sírt a, hanem énekelt. Szerelemgyerek vót a.
Igende kitört a háború.
Odáig vót nekem szép életem. Annyi vót csak, amit én éltem. A többirül nem is érdemes beszélni.


Joó György megállott a beszédben, s rám nézett. Nyugodtan nézett, mint aki kötelességét teljesítette, életét elmondta, most már nyugodtan meg is halhat.
– Ez volt az életed?
– Ez.
– Most már, hogy elmondtad, kezdek kíváncsi lenni rá.
Volt az előadásában néhány részlet, ami friss volt, kedves volt, és azt engedte sejtetni, hogy ha hozzáfogna bőségesen elmondani, minden részletre kiterjeszkedve, szépséges módon tudná elbeszélni:
– Hány éves vagy?
– 1888-ba születtem. Akkor negyvennégy vagyok, úgy gondolom. Mán, mai időbe, vagyis 1932-be. Csak ebbe az erőbe, egésségbe tudnék megmaradni, a jó vóna. De osztán az emberbül vén roggyant lesz.
– Megállj csak, hogy élsz te most? Mennyi a kereseted egy évben, mennyi a kiadásod?
– A jóisten tudja.
Papírt, ceruzát vettem, s számolni kezdtünk, hogy az élete egy kicsit kibontakozzon.
– Mennyi adót fizetsz?
– Ligeten 58 pengőt, Uszkába 72-t.
– Uszkába? Hogy kerülsz Uszkába?
– Uszkai gazdátul vettem a hét hold fődet, más része nálunk van a fődemnek.
– Még mi fizetnivalóid vannak?
– Legelőbér négy járó jószág után egyenként 19 pengő, az megint összevissza 72 pengő. Pásztorbér ötnyolcad élet, ez mondjuk hat pengő, bocskorpénz 80 fillér, negyedkila szalonna, ez pénzben négy állat után egy pengő hatvan fillér, két liter főzelék és a kocáért egy pengő. Kantartás három ötven. Három hold igényelt földért fizetek 130 pengőt, ez nincs kifizetve… Papbér félmázsa búza, kukorica 14 kila.
Az ember előtt összefolyik egy ilyen szegény élet. Távol van a mi életlehetőségeinktől. Mesében is érthetetlen szavak: legelőbér, járó jószág, „ötnyolcad élet”, „bocskorpénz”, „koca”, „kantartás”, „igényelt föld”, „papbér”, öt sorban tíz idegen fogalom, amit meg kell magyarázni… Ezért nehéz a politikában is a kicsi kis emberek életével foglalkozni, mert a politikát olyan rétegek irányítják, amelyek alig ismerik a tömeg életét. A kultúrember csak egy alapon tud tájékozódni – a számok alapján.
Összeadtam a tételeit, kijött 343 pengő 4o fillér.
– És mennyi az adósságod?
– Sonkádi bank 500 pengő, nyiridházi bank 1281 pengő. Kamatba fizetek Sonkádra 70 pengőt, Nyiridházára 188-at. Kispaládi egyháznak tartozom két mázsa búzával, kamat erre 50 kiló. Nálunk az egyháznak három és fél mázsa búzával, erre kamat 70 kiló. Pénzbe számítva ez 14,40.
– Tehát évi kamatterhed 272 pengő. Összes adó- és kamattartozás egy év alatt 615 pengő 40 fillér.
Havonta ötven pengőt kell tehát fizetnie télen-nyáron közönséges pénzterhekben.
Ezt már megértjük. A mai viszonyok mellett még a városi ember számára is komoly dolog havonta ötven pengőt készpénzben kifizetni. Egy kishivatalnok fizetése 100-200 pengő között mozog, – 50 pengőt ebből elvonni üzemi költségre és adóra, kamatra, nagyon megterheli az életet.
– No és mennyit veszel be? Egy évben? A földedből?
– Azt nem tudom megmondani.
– Hányan vagytok?
– Van öt gyerekem. A feleségem meg én, így hát heten vagyunk.
– Mennyi kell nektek egy évre? Miből éltek meg egy hónapig?
– Egy hónapra? … Kell egy hónapra másfél mázsa búza. De ebből kimegy 21 kiló vám, 50 kiló korpa. Marad 129 kiló liszt. De csak ha két mázsát őrletek. Két pengőt is kell fizetni pénzben az őrlésért.
– Ez még csak a liszt. Kenyér és tésztaféle. Mi kell még?
– Só. Minden héten kell egy kila só. Petróleum is kell, meg gyufa. A többi megterem. Krumpli – csak nem termett a múlt évben. A télen nem ettünk meg többet másfél mázsa krumplinál, mert nem vót… Bab, az van elég. Az annyi van, hogy nem győzzük megenni, pedig éjjel-nappal azt esszük. Káposzta vót, amennyi kellett. Más nincs. Takarmány nincs.
– Ruhára való?
– Arra nem telik. Nem vett a feleségem többet egész esztendőben negyven-ötven pengő áránál. Hét pár lábbelit vett az őszön, abból is csak három pár vót új a gyerekeknek, a többi javítás, mégis benne vót nyolcvan pengőbe. Még egy keszkenőt vett szegény magának öt hatvanért.
– Szóval – számítgattam –, ti egész évben nem fogyasztotok el öt-hatszáz pengőnél többet.
– Kérem, mi csak a szemetjét esszük annak, ami terem. A többi kell adóba meg kamatra. De még így se tudjuk kifizetni.
Hatszáz pengőt fizet készpénzben a földvásárlásra felvett tőke után s adókba. Hatszáz pengőre lehet tenni azt az értéket, amit hetedmagával elfogyaszt. Igaza van, hogy ő csak a szemetjét eszi meg annak, amit termel. A javát el kell adnia, hogy a pénzfizetéseket teljesíthesse. Ha nem is tudjuk magunkat azonosítani az életével, éreznem kell, hogy nehéz sorsa van. Egy év alatt egy kendőt kapott a felesége öt pengő hatvan fillérért és cipőjavítást. Egy asszony, aki reggeltől estig, „látástól-vakulásig” dolgozik, egy kendőt kap egy évre, egy ötpengős kendőt, mikor hatszáztizenötöt kell kifizetnie pénzben. Ilyen átszámítások segítségével juthatok közelebb az életéhez. Az örökös babfőzelék; még a krumpli is elérhetetlen: egy télen hét ember másfél mázsa krumplit fogyaszt…
De talán nem mondott el mindent?
– Állatokból mit kapsz? – kérdem tőle.
– Semmit. 185 kilós disznót adtam el 125 pengőért. A kisebbiket megöltük magunknak. Mikor eljöttem hazulról, vót egy kis hús még belőle. Most egy hétig vót munkám, hazaküldtem tizenöt pengőt, írtam a feleségemnek, vegyen két kis malacot, hacsak tud.
Elgondolkodott.
– Azér akartam elmondani az életemet, tessék kiírni az újságba. Regénybe. Hadd lássák az urak, hogy ez nincs így jól. Jobban vót azelőtt. Azér mondtam el az én egész életemet, mer abból meglátszik, hogy azelőtt bóldog vóltam.
– Az életedet? Hát azt hiszed, elmondtad az egész életedet?
– Tessék hozzátenni, ami még hibázik.
– Nem, Joó György, én nem teszek hozzá semmit, hanem te most elmégy, és mikor legközelebb jössz, mindig elmondod újra egy-egy darabját az életednek. De részletesen, úgy, ahogy történt.
– Szóról szóra?
– Úgy… Legközelebb azt gondold ki, hogy is vót, mikor ostorosgyerek voltál. De a legkisebb dolgot is el kell mondani, ami csak eszedbe jut.
– Igenis. Mikor jöjjek?
– Holnap.
– Azt nem tudom, hónap jöhetek-e, mer egy kis munkát helyeztek belátásba.
– Gyere csak el, szebb napszámot kapsz itt, ha nálam szakmányba beszélsz.
Megcsóválta a fejét.
Ha megkapom a munkát, azt nem szabad elvesztegetni. Beszélni van idő vasárnap. Legalább a munkán kigondolom, hogy is vót, mi is vót.
– Jól van.
Ez volt első beszélgetésünk Joó György életéről.



KiadóSzépirodalmi Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrásap. 11-16.

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol1
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap