Nemes Nagy Ágnes: Paura (Félelem Olasz nyelven)

Szeretlek. Nincs rá szó, nincs mozdulat.
A rémülettől görcsösen szeretlek.
Elsorolom, hányféle iszonyat
vár rám és rád, már arcunkba merednek.

Csak sorolom, csak számolom naponta,
hörögtető álomból riadok,
készülődöm még iszonyúbb koromra,
simogatom sovány, meleg karod –

Kint söröztünk az aquincumi kertben,
réteges emlék, gyönge, őszi ég,
elmotyogtam egy gyerekkori versem:
„Sárgult a lomb, de nem hullott le még”,

sárgul a lomb és minden perc utolsó,
illir táncosnő köldökét riszálja,
a gyom között latin szabásu korsó,
biciklit hirdet kétméternyi tábla,

langyos a lég, a füst is tündököl,
a vonaton szöllő-szagú kosár,
a sűrű illat hajunkra ömöl,
csordultig érett, s szétbuggyant a nyár –

Hét esztendeje szeretlek, szerelmem,
fordíts egyet a Göncöl-szekeren
szólj a világnak, mondd, hogy lehetetlen –
s maradj velem.

1946-1957

T'amo. Non parola, né gesto può dirlo.
T'amo di convulso sgomento.
Elenco quanti tipi di orrori
mi e t'aspettano, ci fissano in volto.

Li elenco solo, li conto ogni giorno,
balzo da un sogno che fa rantolare,
scorgo la mia età ben più terrifica,
carezzo il tuo braccio esile, caldo —

Una birra tra le rovine dell'Acquincum,
un ricordo a falde, un debole cielo
d'autunno; biascicai un mio verso
d'infanzia: "Gialla la fronda ma ancora

non cade", gialla la fronda e il tempo
scade; ancheggia una ballerina illira,
tra le erbacce un orcio latino;
un cartello promuove una bici;

tiepida è l'aria, fulge anche il fumo;
sul treno un cesto che sa di vite;
s'attacca ai capelli il denso profumo;
matura l'estate, zampilla il suo frutto —

Da sett'anni ti amo, amore mio,
convelli per i raggi il Gran Carro,
parla al mondo, digli che si sbaglia —
e rimani al mio fianco.