Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Örkény István: C'è sempre speranza (Mindig van remény Olasz nyelven)

Örkény István portréja

Mindig van remény (Magyar)

– Egy kripta különben sem olcsó – közölte a tisztviselő. – A legkevésbé a főútvonalon.
– Nem kell neki a főútvonalon lenni – mondta az érdeklődő. – Az a fontos, hogy betonozva legyen.
– Betonozva? – hökkent meg a tisztviselő. – Szokatlan, kérem. De azért lehet.
Félretette a gépelt árjegyzéket. Egy blokklapon gyors számvetést csinált; a betonozott kriptának, sírkő nélkül, a mellékútvonalon is elég borsos volt az ára. Az érdeklődő azonban kijelentette, hogy nem baj.
Rágta a körmét. Gondolkozott.
– Továbbá – mondta – kell bele egy cső.
– Miféle cső? – kérdezte a fekete ruhás tisztviselő.
– Magam sem tudom. Mint egy kémény. Mint egy kürtő. Mint a hajókon. Vagy amilyen a borospincékben van.
A mérnök, akit a tisztviselő odahívott, elég lassú észjárású volt. Kétszer is elmagyaráztatta magának a dolgot, s még utána is csak hümmögött.
– Ha meg szabad kérdezni – kérdezte –, miből legyen az a cső?
– Azt már önöknek kellene tudni – mondta kissé türelmét vesztve az érdeklődő.
– Palából jó lesz? – kérdezte a mérnök. – Vagy inkább kitéglázzuk? Vagy legyen egyszerűen valamilyen fém?
– Ön mit ajánl? – kérdezte az érdeklődő.
– Én semmit sem értek az egészből – mondta a mérnök. – De a legkézenfekvőbb volna a pala.
– Legyen pala – mondta az érdeklődő, és mélázva nézte a nehéz felfogású mérnököt. – Továbbá – mondta aztán – be kellene vezetni a villanyt.
– A villanyt? – bámultak rá mind a ketten. – Minek oda villany?
– Jó kérdés – mondta bosszúsan az érdeklődő. – Hogy ne legyen sötét. 



KiadóÖrkény István: Egyperces novellák, Új Palatinus Könyvesház Kft.

C'è sempre speranza (Olasz)

- D’altronde, una tomba non è che costi poco – disse
l’impiegato. – Meno che mai sulla strada principale.
- Non deve essere per forza sulla strada principale – disse
il cliente.
- Importante è che sia asfaltata.
- Asfaltata? – si stupì l’impiegato. – Inusuale. Ma si
può risolvere.
Mise di lato la lista dattiloscritta dei prezzi. Su un
pezzo di carta fece velocemente quattro conti; una
tomba asfaltata, anche senza lapide, sulla strada
laterale, raggiungeva un prezzo piuttosto elevato.
Ma il cliente dichiarò, che non era un problema.
Si stava rosicchiando le unghie. Stava meditando.
- Inoltre – disse – dentro, serve anche un tubo.
- Che tipo di tubo? – domandò l’impiegato vestito di
nero.
- Non saprei. Come un comignolo. Un fumaiolo.
Come sulle navi. O come nelle cantine di vino.
L’ingegnere, chiamato dall’impiegato, era piuttosto
lento di comprendimento. Si fece spiegare per ben
due volte la questione, ma con tutto ciò continuò a
farfugliare.
- Se mi è lecito domandare – domandò -, di cosa
dovrebbe essere il tubo?
- Questo lo dovreste sapere voi – disse il cliente un   
po’ spazientito.
- Di ardesia andrebbe bene? – domandò l’ingegnere.
O forse meglio costruire di mattoni? O che sia fatta
piuttosto di qualche metallo?
- Lei cosa mi consiglia? – domandò il cliente.
- Di tutta la faccenda io non ho capito niente – disse
l’ingegnere. – Ma la più ovvia sarebbe l’ardesia.
- Che sia l’ardesia – disse il cliente e guardò
malinconicamente l’ottuso ingegnere. – Inoltre –
aggiunse ancora – bisognerebbe allacciare anche la  
corrente.
- La corrente? – lo fissarono tutti e due. – A che serve
la corrente?
- Ma che razza di domanda è? – disse stizzito il cliente.
- Che dentro non faccia buio.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap