Petőfi Sándor: Koirien laulu (A kutyák dala Finn nyelven)

Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

1847

Myrsky myllertääpi,
Pilviin peittyy taivo;
Talven hyiset lapset,
Vihur’, tuisku raivoo.

Siit’ ei huolta. Onhan
Kyökki lämmin vielä,
Armollinen herra
Suojaa suopi siellä.

Ravinnost’ ei huolta:
Herra kyllästääpi
Oman vatsan ensin,
Tähteet meille jääpi.

Tosin ruoska läiskyy –
Ken vois sitä estää? –
Iskut kirveltää; mut:
Koiran luut ne kestää.

Taas kun herra leppyy,
Hyväellä alkaa:
Armost’ autuaina
Nuoleksimme jalkaa!