Petőfi Sándor: If god (Ha az isten… Angol nyelven)

Ha az isten ekkép szólna hozzám:

"Fiam, én neked megengedem,

Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik."

Erre kérném akkor istenem:

Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,

Sárga lombon fényes napsugár;

Sárga lomb közt zengje végdalát egy

A tavasztól elmaradt madár.

S valamint az őszi természetre

A halál jön észrevétlenül:

Énreám is így jőjön... csak akkor

Vegyem észre, ha mellettem ül.

Ekkor, mint a lombon a madárka,

Zengjem én is el végdalomat

Bűvös hangon, mely le a sziveknek

Fenekére s föl az égbe hat.

És ha vége a varázséneknek:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, szőke szép leány, te

Földi lények legdicsőbbike! -

De ha ezt nem engedné az isten,

Kérném akkor, hogy tavasz legyen,

Harc tavasza, hol rózsák teremnek,

Véres rózsák, férfikebleken.

S lelkesítve zengjenek a harcok

Csalogányai, a trombiták,

Ott legyek, s az én szivemből szinte

Nőjön egy halálos vérvirág.

S ha ledőlök ekkor paripámról:

Ajkaimat egy csók zárja be,

A te csókod, te szép szabadság, te

Égi lények legdicsőbbike!

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között

If god himself would speak to me and say:

"Son I'll concede it, do have your whim,

You may decide the way you wish to die."

This is what I then would ask of him:

Let it be in autumn, a pleasant, clear one,

Yellow leafage - shine the sun would bring -

And from that yellow leafage would arise

Sound of a songbird that missed the spring.

And as on nature, when autumn time comes,

Death comes unnoticed, is claiming lives -

Let that be also how it would find me:

Only be noticed once it arrives.

Then like the wee bird inside the leafage,

Let my song be heard - clear as a bell -

My final song that reaches the depths of

Hearts and the heights of heavens as well.

And once that magic final song ended,

Let with a last kiss my lips be closed,

Let it be your kiss, yours, oh fair maiden,

Earth’s finest creature in glory clothed!

But if god would not agree to all this,

I'd ask let spring come yet once again.

A spring of battle where roses bloom, those

Bloody red roses on breasts of men.

And let those trumpets, songbirds of battle,

Arouse the battlers to fight the foe,

Let me be there, too, and from my heart let

A deadly blood-bloom, arise and grow.

If from my charger perhaps I’d tumble,

Let with a last kiss my lips be closed,

Let it be your kiss, oh fairest freedom.

Finest of heaven in glory clothed!