Keserű élet, édes szerelem (Magyar)
Másnak szívem mindig jót kivánt, S engem mégis minden ember bánt. Szétszaggatják rajtam takarómat S tüskékkel tömik meg vánkosom; Reggelenként aztán kinevetnek, Amiért rémekkel álmodom. Cseppenj bé keserü életem Poharába, édes szerelem!
Meghasadt lant keblem; húrjain Vad kezekkel nyargal át a kín, S olyan a dal, melyet rajta penget, Mint a szélbe zúgó tőzharang. Néha téved a harmóniátlan Hangzavarba egy-két tiszta hang. Cseppenj bé keserü életem Poharába, édes szerelem!
Ez az egy, mi tépett lelkemet Összeolvaszthatná némileg; Ez az egy fa, mit kétségb'esésem Vízözönje még el nem lepett, Melynek ágán bujdosó reményem Még lel egy kis menedékhelyet. Cseppenj bé keserü életem Poharába, édes szerelem!
Lyányka, tőled egy tekintetet, Milyet a nap őszi tájra vet, Melynek nincs már éltető erője, S mégis olyan kedves, olyan szép! Mert meghozza boldogabb napoknak, A tavasznak emlékezetét. Cseppenj bé keserű életem Poharába, édes szerelem!
|
|